Az Ünnepi Könyvhét budapesti programja

Június 9-én, kezdődik a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok. A csütörtöktől hétfőig tartó rendezvényhez ugyan az ország nyolcvan települése csatlakozott, s így számos városban várják a könyvesek az érdeklődőket, ez alkalommal a központi helyszínen, a Vörösmarty téren felállított pavilonvárosban várható programokból adunk összefoglalót.  

Ünnepélyes megnyitó

Június 9., csütörtök
A szokásoktól eltérően ebben az évben csak egy színpadot állítanak a szervezők. Így a korábbi nagyszínpad helyén ez alkalommal az olvasók, nézelődők, érdeklődők számára építenek hatalmas pihenősátrat. Szintén újdonság, hogy a Vörösmarty szobor mellett felállított színpadon most maguk a kiadók szervezik a programokat.
15.45 - A Katasztrófavédelem Központi Zenekara díszegyenruhába öltözve az Erzsébet híd pesti hídfőjétől végigmasírozik a Váci utcán és a Vörösmarty téren, az Oroszlános kút előtt rövid, kb. tíz perces koncertet ad.
16.00 - Ünnepélyes megnyitó: Esterházy Péter, Kossuth-díjas író

A nagy színpad eseményei
2016. Június 10., péntek
15.00 - Samanta Schweblin Reményvesztett nők című novellás-, és Petr Hruska Mondom neked című verseskötetének (Horizontok – a FISZ és a Jelenkor Világirodalmi Sorozata) bemutatója. Résztvevők: Kertes Gábor és Vörös István fordítók, valamint Zelei Dávid sorozatszerkesztő (Fiatal Írók Szövetsége és Jelenkor Kiadó)
16.00 - Székely Anikó A BANDA című sorozat 2. kötetének megjelenése alkalmából felolvasás és rajzolás Igor Lazinnal (Ciceró Kiadó)
16.30 - Lehet, hogy nem is te vagy a világ legrosszabb gyerek? Nagy Katalin örökzöld története új köntösben, Dudás Győző illusztrációival jelenik meg. A világ legrosszabb gyerekéről beszélgetünk.
Résztvevők: Takács Vera, a film rendezője és Kovács Robi, a film főszereplője, valamint Dudás Győző a könyv illusztrátora (Manó Könyvek)
17.00 - A Magyar Napló Kiadó könyvheti könyveinek bemutatója (Magyar Napló)
18.00 - A történelmi regény egykor és ma. Beszélgetés öt történelmi regényíróval a történelmi regény helyzetéről
Résztvevők: Urbánszki László, Benkő László, Cselenyák Imre, Marcellus Mihály és Kapa Mátyás (Historycum Kiadó)
18.30 Beszélgetés Makai Ritával (Athenaeum Kiadó)
Helyszín: Pavilonok
17.00 - Találkozás Geronimo és Tea Stiltonnal (Alexandra Kiadó, 110. pavilon)

2016. június 11., szombat
10.00 - Majdnem egy tucat királylány! Legyél te is az, és hallgasd meg, ahogy Simon Réka Zsuzsanna mesél!
Nem csak királylányoknak. Gyertek, vegyétek fel a koronát és rajzoljatok Egri Mónival! (Manó Könyvek)
10.30 - Beszélgetés Demény Péter Apamozsár című esszékötetéről és a nemzedékek közötti viszonyról a romániai magyar irodalomban. Résztvevők: a szerző és Balázs Imre József (Lector Kiadó)
11.00 - Libabál. A Gőgös Gúnár Gedeon megzenésített versei és meséi Lemezbemutató koncert Varga Katalinnal és a VERONIKA zenekarral (Móra Kiadó)
11.30 - A Csimota Kiadó varázslatos doboza, a Papírszínház Mesélő: Zsigmond Tamara
A Japánból eredő és igen népszerű Papírszínház, a kamishibai, a mesekönyveket mintegy színházzá alakítja. Többek között A három kismalac című mesével, melyet Pap Kata írt és illusztrált, illetve A kék lóval, Géraldine Eischner és Élise Mansot művével találkozhatnak az érdeklődők a könyvhéten. (Csimota Kiadó)
12.30 - Ady András Bogivilág című verseskötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző Gálfalvi Ágnes (Mentor Kiadó)
13.00 - Tamás Kincső A csinált-patak állatkertje című novelláskötetének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Gálfalvi Ágnes (Mentor Kiadó)
13.30 - Dora Kaprálová Egy férfi – Válasz Eszterházy Péternek című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző, Deák Renáta, Esterházy Péter Egy nő című könyvének szlovák fordítója és Németh Gábor József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár (Typotex Kiadó)
14.00 - Bernáth József sztárséf második, Szörnyen jó szakácskönyv című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző, valamint a könyv három gyermekszereplője, Gergő, Juli és Kati (Kossuth Kiadó)
14.30 - Beszélgetés a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet fenntartója) új kiadványairól, valamint könyvheti újdonságukról, Gerő András Ferenc József és a magyarok című kötetéről (Terror Háza Múzeum)
15.00 - Lackfi János Ugrálóház – versek, mondókák kicsiknek címmel lemezbemutató koncert
Résztvevők: az író és a Sajtkukac zenekar (Móra Kiadó)
15.30 - Milyen és mire jó egy családi beszélgetőkönyv? Hogyan és mitől lesz szuper egy napunk? Hogyan éljük túl a dackorszakot, és milyen egy ovissal az élet? Résztvevők: Csapody Kinga és Pásztohy Panka (Manó Könyvek)
16.00 - Rutkai Bori Pizsamátor koncertje (Kolibri Kiadó)
16.30 - Szellemidézés. Charles Fenyvesi könyvének bemutatója (Európa Könyvkiadó)
17.00 - Gyenge Zoltán Kép és mítosz II. című könyvének bemutatója
Résztvevők: a szerző és Bacsó Béla, esztéta (Typotex Kiadó)
17.30 - Bán Mór Hunyadi – A hit harcosa című könyv bemutatója (Gold Book Kiadó)
18.00 - Aranymosás Gála rajongói partyval
Felvonul az 1. Arany Válogatott, a friss magyar kreatív irodalom színejava. A programot követően partyval, hűsítővel, finom falatokkal és mámorító kedvezményekkel várják az érdeklődőket a 15-ös pavilonnál (Könyvmolyképző Kiadó)
18.30– 19.30 -  Beszélj róla! – Gyilkosság, zaklatás, terápia
Mészáros Dorka Én vagy senki, Nagy Anikó Johanna Egy szót se szólj!
Molnár T. Eszter Stand up! – Egy majdnem normális család
Résztvevők: a szerzők és Győri Hanna
(Tilos az Á Kiadó)
Helyszín: Pavilonok
10.00 - Találkozás Geronimo és Tea Stiltonnal (Alexandra Kiadó, 110. pavilon)
15.30 - Az Országodba befogadtál – Cigány fiatalok, munkatársak, lelkészek és művészek a református egyházban című kötet alkotói zenélnek (Kálvin Kiadó, 85. pavilon)

2016. június 12., vasárnap
10.00 - Mit rejt a múlt? Békebeli bűn- és szívügyek Avagy tudj meg néhány titkot Ambrózy báró újabb ügyeiről!
Résztvevők: Böszörményi Gyula és „előzenekarként” Nózi, a nyomozó öleb mindent kikutat (Könyvmolyképző Kiadó)
10.30 - Molnár Krisztina Rita Kréta-rajz című könyvének bemutatója görög zenével
Résztvevők: a szerző és Révész Elvira (Naphegy Kiadó)
11.00 - Amíg olvasunk!
Felolvas: Berg Judit (Rumini kapitány); Gévai Csilla (Amíg olvasunk); Harcos Bálint (Petya és Tulipán); Igaz Dóra (Nyár, nagyi, net); Vadadi Adrienn (A Palacsinta tábor)
Zenél: Kovács Ádám (klarinét) és Kiss Árpád (trombita) (Pozsonyi Pagony)
12.00 - On Sai és a klasszirodalom
Avagy hogyan születik a magas lektűr és mi vár a Szivárgó sötétség rajongóira (Könyvmolyképző Kiadó)
12.30 - Évszakom a szerelem
A 80 éves Csukás István költő és meseíró új verseskönyvének bemutatója
Verset mond: Pálos Hanna és Elek Ferenc (Könyvmolyképző Kiadó)
13.00 - Közkinccsé tett magántörténelem – Kerekasztal a memoárról
Miért írunk visszaemlékezéseket? Mitől értékesek az emlékiratok?
Specifikus szakmai tapasztalatok a memoárok kiadásával kapcsolatban
Résztvevők: Illényi Balázs (Könyv Guru), Kovács Ilona (műfordító, irodalomtörténész, SZTE címzetes egyetemi tanára, a Casanovavisszaemlékezések szerkesztője), Zeke Gyula (író, történész), Vázsonyi Vilmosné Egyszer volt... Emlékirat 1947-ből című kötetének szerkesztője), dr. Soós Gábor (Ad Librum Kiadó, MTA
Társadalomtudományi Kutatóintézet főmunkatársa) és Nádasi Krisz (író, szerkesztő) (Ad Librum Kiadó)
14.00 - Beszélgetés Száraz Miklós György, Turczi István, Bruck András, Köves Gábor, a Scolar Kiadó szerzői részvételével (Scolar Kiadó)
15.00 Van egy kutyánk… vagyis sok
Legalábbis Király Leventének és Igor Lazinnak, akikkel verset hallgathattok és faraghattok, kutyákat rajzolhattok és garantáltan nagyokat nevethettek! (Manó Könyvek)
15.30 Itt van Zebulon az autódaru!
Mechler Anna és Hajba László darumakettekkel és vicces feladatokkal készül a Kerék mesék-sorozat legújabb részének bemutatóján. (Manó Könyvek)
16.00 A nyugati hadtest
Székely János könyvéről Dragomán György íróval Oláh Andrea rádiós újságíró beszélget. (Partvonal Kiadó)
16.30 A Digitális Könyvnyomtatási Pályázat nyerteseinek ünnepélyes kihirdetése (Canon Hungary Kft.)
17.00– 17.45 Ringató (Kolibri Kiadó)
18.00 - Beszélgetés Ganyi Károly Üvegfiú című könyvéről (Pillangó Könyvek)
18.30 - Fábián György bemutatja Szent László-vér című könyvét felolvasással és az Apnoé együttes közreműködésével (Tarandus Kiadó)
Helyszín: Pavilonok
10.00 Találkozás Geronimo és Tea Stiltonnal (Alexandra Kiadó, 110. pavilon)

Dedikálások a Vörösmarty téren
A rendezvény központi helyszínén több mint ezerszer adódik alkalma a könyvbarátoknak arra, hogy beszélgessenek, személyes véleményt, vagy akár csak egy pár szavas ajánlást kérjenek íróinktól.

2016. június 09. csütörtök

13:00 Fekete Sas Kiadó: Bitó László.
14:00 Athenaeum Kiadó: Babiczky-Pfliegel Dóra.  Fekete Sas Kiadó: Bitó László.  Hungarovox Kiadó: Madarász Imre. Kráter Kiadó: Gyüre Lajos. Pont Kiadó: Kovács katáng Ferenc.
15:00 Athenaeum Kiadó: Légrádi Ildikó. Fekete Sas Kiadó: Kiadói asztal. K. u. K. Kiadó: A. Túri Zsuzsa, Köves József. Pont Kiadó: Bárdos József.
16:00 Ad Librum: dr. Babós Lajos. Fekete Sas Kiadó: Kiadói asztal. FRÍG Kiadó: Záhonyi András. K. u. K. Kiadó: Moldova György. Pont Kiadó: Kozma Tamás. Rím Könyvkiadó: Varga Lajos, Gulyás Miklós Csaba, Ilyés János. Szent István Társulat: dr. Frenyó Zoltán. Urbis Kiadó: Moldova György.
16:30 Magvető Kiadó: Esterházy Péter.
17:00 Athenaeum Kiadó: Bíró Szabolcs. Fekete Sas Kiadó: Zalán Tibor. FRÍG Kiadó: Bíró Lajos. Hét Krajcár Kiadó: Vicei Károly. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Kráter Kiadó: Lisztóczky László. Rím Könyvkiadó: Horváth Ödön, Joan Voian Rooijen. Szent István Társulat: Bodnár Dániel, Dobos Károly Dániel.
17:30 Magvető Kiadó: Szijj Ferenc.
18:00 Athenaeum Kiadó: Klausz Melinda, Görög Ibolya. Fekete Sas Kiadó: Süli István. FRÍG Kiadó: Kun Miklós. Kráter Kiadó: Véssey Ede. Rím Könyvkiadó: Radnai István.
18:30 Magvető Kiadó: Bognár Péter, Kiss Tibor Noé.

2016. június 10. péntek

10:00 Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál.
11:00 Ad Librum: Robin O'Wrightly. Antológia Kiadó: Valentyik Ferenc. Koinónia Kiadó: Markó Béla. Rím Könyvkiadó: Szeitz János.
11:30 Koinónia Kiadó: Fekete Vince.
12:00 Fekete Sas Kiadó: Bitó László. Rím Könyvkiadó: Ötvös László.
13:00 Athenaeum Kiadó: Bánó Attila. Fekete Sas Kiadó: Bitó László. Hungarovox Kiadó: B. Lénárt Árpás, Radnai István. Pont Kiadó: Szávai Ilona.
14:00 Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Fekete Sas Kiadó: Füst Milán-asztal. Hét Krajcár Kiadó: Varga Domokos György. Hungarovox Kiadó: Sz. Tóth Gyula, Kassai Franciska. Magvető Kiadó: Kiss Noémi. Pont Kiadó: Kovács katáng Ferenc. Pro Pannónia Kiadó: Kürti Kovács Sándor. Rím Könyvkiadó: Wernke Bernát, Orgoványi Anikó, Szentjóbi Szabó Andor.
15:00 Fekete Sas Kiadó: Bitó László. FRÍG Kiadó: Illik Péter, Nánay Mihály, Nyári Gábor. Gondolat Kiadó: Simándi Irén. Jaffa Kiadó: dr. Belső Nóra, Gödrösi Ádám, Mezei Elmira. K. u. K. Kiadó: Moldova György. Kráter Kiadó: Turai Kamil. Magvető Kiadó: Danyi Zoltán, Szvoren Edina. Magyar Napló Kiadó: Zinner Tibor, Somorjai Ádám OSB. Napkút Kiadó: Sipos Lajos. Pont Kiadó: Kamarás István. Rím Könyvkiadó: Lengyel Géza, Kovács Sándor, Szilágyi Gábor. Urbis Kiadó: Moldova György.
16:00 21. Század Kiadó: Bárdos Pál. Ad Librum: Barczikay Lilla. Aposztróf Kiadó: Ambrus József. Athenaeum Kiadó: Csath Róza, Morvai Ferenc. Atlantic Press Kiadó: Dézsi Desirée. Etalon Kiadó: dr. Torgyán József. Fekete Sas Kiadó: Fodor Ákos-asztal. Felvidéki Magyar Kiadók : Nagy Izabella. Fiatal Írók Szövetsége: Hyross Ferenc. FRÍG Kiadó: Faragó Imre, Horthy Ákos, Imre Kálmán. Gondolat Kiadó: Steiger Kornél. Hét Krajcár Kiadó: Benke László. Kortárs Kiadó: Szigeti Csaba. Kráter Kiadó: Óváry-Óss Enikő. Magvető Kiadó: Röhrig Géza. Magyar Napló Kiadó: Bartusz-Dobosi László. Napkút Kiadó: Kamocsay Ildikó. Pont Kiadó: Péterfi András. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Kolozsi Angéla, Szalma Edit. Szent István Társulat: Szöllősi Zoltán, Tóth Sándor.
16:30 Ciceró Könyvstúdió: Székely Anikó, Igor Lazin.
17:00 21. Század Kiadó: Fenákel Judit. Ab Ovo Kiadó: Saly Noémi. Athenaeum Kiadó: Instavers. Book 'n' Love: Deme László. Fekete Sas Kiadó: Aranyosi Éva. Felvidéki Magyar Kiadók : Albert Ildikó. Fiatal Írók Szövetsége: Makai Máté. FRÍG Kiadó: Gyöngyösi Zoltán. Hét Krajcár Kiadó: Vicei Károly. Hungarovox Kiadó: Sánta György. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Kráter Kiadó: Apostagi Zoltán. Lazi Könyvkiadó: Böjte Csaba. Magvető Kiadó: Oravecz Imre. Magyar Napló Kiadó: Konrád Sutarski. Móra Kiadó: Petőcz András. Napkút Kiadó: Mátyás B. Ferenc. Pont Kiadó: Szávai Géza. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Jeli Viktória, Rofusz Kinga. Rím Könyvkiadó: Rentsch Piroska, Szepesi Zsuzsa, Varga Tibor. Saxum Kiadó: Sediánszky Nóra. Szent István Társulat: dr. Kocsis Imre, dr. Lukács László SchP.
18:00 Athenaeum Kiadó: Szentei Éva, Tóth Vera. Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Fekete Sas Kiadó: Kiadói asztal. FRÍG Kiadó: Fert Monika. Historycum: Kapa Mátyás. Hungarovox Kiadó: Barna Róbert, Jahoda Sándor. K. u. K. Kiadó: Varga-Körtvélyes Zsuzsanna. Kortárs Kiadó: Hajnal Géza, Hajnal Márton. Kráter Kiadó: Kő Boldizsár. Magyar Napló Kiadó: Papp-Für János. Napkút Kiadó: Berta Zsolt.
19:00 Magyar Napló Kiadó: Berta Zsolt.

2016. június 11. szombat
10:00 Athenaeum Kiadó: Csath Róza, Morvai Ferenc. Book 'n' Love: Csobán Zsuzsa. Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Fekete Sas Kiadó: Fülöp G. László. Könyvmolyképző Kiadó: Kozári Dorka, Palásthy Ágnes, K. László Szilvia. Magyar Napló Kiadó: Kertész László. Napkút Kiadó: Győri László. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Berg Judit, Kálmán Anna.
10:30 Manó Könyvek: Simon Réka Zsuzsanna, Egri Mónika.
11:00 Ad Librum: Villax Richárd. Anima könyvesboltok: dr. Szász István Tas, Jancsó András. Aposztróf Kiadó: Horváth Erika, Krikovszky Péter. Athenaeum Kiadó: Kartali Zsuzsanna. Csimota Kiadó: Takács Mari. Fekete Sas Kiadó: Budapest-asztal. Felvidéki Magyar Kiadók : Jankovic Nóra. Felvidéki Magyar Kiadók : Z. Németh István. Hét Krajcár Kiadó: G. Komoróczy Emőke. Hungarovox Kiadó: Givannini Kornél, Kapui Ágota. K. u. K. Kiadó: Varga-Körtvélyes Zsuzsanna. Koinónia Kiadó: Zágoni Balázs. Kráter Kiadó: Gábor Emese. Könyvmolyképző Kiadó: Helena Silence, Zakály Viktória, Kemese Fanni. Lector Kiadó: Demény Péter. Magvető Kiadó: Csabai László, Milbacher Róbert. Magyar Napló Kiadó: Szentmártoni János. Napkút Kiadó: Fazekas István. Pont Kiadó: Szávai Ilona. Rím Könyvkiadó: Varga lajos, Gulyás Miklós Csaba.
11:30 Aposztróf Kiadó: Pallós Áron, Bélteki János. Koinónia Kiadó: Balázs Imre József.
12:00 Aposztróf Kiadó: Kolumbán Jenő, Hollós Judit Katalin. Athenaeum Kiadó: Leitner Olga, Csabai Márk. Book 'n' Love: Kozári Dorka, Palásthy Ágnes, K. László Szilvia. Csimota Kiadó: Kollár Árpád, Nagy Norbert. Fekete Sas Kiadó: Bitó László. Gold Book: Nemere István. Hungarovox Kiadó: Póli Róbert, Zsirai László. Koinónia Kiadó: Márton Evelin. Könyvmolyképző Kiadó: Spirit Bliss. Magvető Kiadó: Győrffy Ákos, Kántor Péter. Magyar Napló Kiadó: Takács György, Faludi Ádám. Móra Kiadó: Tarján Veronika, Veronika zenekar. Napkút Kiadó: Mózsi Ferenc. Pont Kiadó: Zalka Csenge Virág. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Dániel András. Rím Könyvkiadó: Túri Bertalan, Szabó Edit.
12:30 Aposztróf Kiadó: Balázsi Tünde Gabriella, Pruzsinszky Sándor, Petrusák János.
13:00 Antológia Kiadó: Valentyik Ferenc. Aposztróf Kiadó: Szimeonidisz Niké, dr. Szabó Erzsébet. Athenaeum Kiadó: Makai Rita. Book 'n' Love: Benina. Fekete Sas Kiadó: Sebestyén-Jáger Orsolya. Flaccus Kiadó: Nádai Magda. Galaktika : Nemere István, Burger István, Kovács Tücsi Mihály. Gold Book: Bónizs Róbert. Hungarovox Kiadó: Sarusi Mihály, Baka Györgyi. Magvető Kiadó: Bodor Ádám. Magyar Napló Kiadó: Rosonczy Ildikó, Kovács István. Napkút Kiadó: Czilczer Olga. Pont Kiadó: Veres István. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Igaz Dóra, Horváth Ildi. Rím Könyvkiadó: Horváth Ödön, Joan Voian Rooijen.
13:30 Aposztróf Kiadó: Hadar Judit, Nagy István Paphnutius, Meszlényi Márk.
14:00 21. Század Kiadó: Tóth Gábor Ákos. Aposztróf Kiadó: Gerle Kiss Éva, Rácz Ráhel. Athenaeum Kiadó: Benyák Zoltán. Balassi Kiadó: Görföl Balázs. Book 'n' Love: Marco Caldera. Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Csimota Kiadó: Nagy Diána, Pap Kata. Európa Könyvkiadó: Gergely Ágnes. Fekete Sas Kiadó: Petrőczi Éva. Felvidéki Magyar Kiadók : Bolgár Katalin. Felvidéki Magyar Kiadók : Nagy Izabella. Galaktika : Lovas Lajos. Gold Book: Csikász Lajos. Gondolat Kiadó: Lázár Júlia. Hét Krajcár Kiadó: G. Komoróczy Emőke, Varga Domokos György. Hungarovox Kiadó: Almássy Katinka, Bakacsi Ernő, Kis Antónia. K. u. K. Kiadó: Moldova György. Magvető Kiadó: Nádasdy Ádám. Magyar Napló Kiadó: Hegedűs Imre János, Zétényi Zsolt. Móra Kiadó: Nógrádi Gábor. Műszaki Könyvkiadó: Mentovics Éva. Napkút Kiadó: Villányi László. Pont Kiadó: Kovács katáng Ferenc. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Tallér Edina, Kemény Zsófi. Rím Könyvkiadó: Oros László, Vércse Miklós. Typotex Kiadó: Dora Kaprálová. Urbis Kiadó: Moldova György.
14:30 Aposztróf Kiadó: Tövispataki Ferenc, Varga Mariann. FRÍG Kiadó: Faragó Imre, dr, Kontur László.
15:00 21. Század Kiadó: Fenákel Judit. Ab Ovo Kiadó: Lugosi Lou. Ad Librum: Mester Györgyi. Anima könyvesboltok: Purisaca Golenya Ágnes. Antológia Kiadó: Kiss Gy. Csaba, Szilcz Eszter. Aposztróf Kiadó: Kanyár Erika, Lázár Éva. Athenaeum Kiadó: Norbert Winney. Atlantic Press Kiadó: Nemere István. Balassi Kiadó: Berecz Ágnes. Book 'n' Love: On Sai. Centrál Könyvek: Nagy Réka. Cerkabella Könyvkiadó: Mészöly Ágnes, Jósa Tamás. Ciceró Könyvstúdió: Malter György. Csimota Kiadó: Borbáth Péter, Remsey Dávid. Európa Könyvkiadó: Lator László. Fekete Sas Kiadó: Kóka Rozália. Fiatal Írók Szövetsége: Gál Soma. Galaktika : Mund Katalin, Csányi Vilmos. Gold Book: Bán Mór. Gondolat Kiadó: Berényi Eszter. Jaffa Kiadó: Szendi Gábor, Posta Renáta. Kortárs Kiadó: Fábián László, Szigeti Csaba. Kráter Kiadó: Véssey Ede. Könyvmolyképző Kiadó: Kae Westa (Barsainé Gál Erika), Laura Arkanian (Miks-Rédai Viktóia), Rácz-Stefán Tibor. Magvető Kiadó: Bán Zsófia. Magyar Napló Kiadó: Ferdinandy György, Fisch Gábor László. Manó Könyvek: Balázsy Panna, Rippl Renáta. Móra Kiadó: Tóth Krisztina. Műszaki Könyvkiadó: Kovács Mónika. Napkút Kiadó: Szebényi Ildikó. Napvilág Kiadó: Szegvári Katalin, Azurák Csaba, Erős Antónia, Hadas Kriszta, Hajós András, Kolosi Pérer, Kotroczó Róbert, Máté Kriszta, Rábai Balázs, Sváby András, Szellő István, Till Attila, Vágó István, Vujity Tvrtko. Orpheusz Kiadó: Farkas Wellmann Endre. Pont Kiadó: Markó Béla. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Molnár T. Eszter, Szakács Eszter. Pro Pannónia Kiadó: Göncz László. Rím Könyvkiadó: Sághy Ildikó, Tóth Éva, Szakonyi Károly. Saxum Kiadó: dr. Gyarmati Andrea, Popper Gábor.
15:30 Aposztróf Kiadó: Kanyár Erika, Lakatos Lilla. Kálvin Kiadó: Cigány fiatalok, lelkészek, munkatársak és művészek a református egyházban.
16:00 21. Század Kiadó: Bárdos Pál. Ab Ovo Kiadó: Oláh Gábor. Akkord-Gabo: Cserháti Éva. Aposztróf Kiadó: Polgár Vera, Pinnyey Szilárd Samu. Athenaeum Kiadó: Jandácsik Pál, Virág Emília. Atlantic Press Kiadó: Kulcsár István. Balassi Kiadó: Bónis Ferenc. Cerkabella Könyvkiadó: Kertész Erzsi, Metzing Eszter. Csimota Kiadó: Elekes Dóra, Treszner Barbara. Európa Könyvkiadó: Charles Fenyvesi. Fekete Sas Kiadó: Kolozs András, Podonyi Hedvig. Fiatal Írók Szövetsége: Stolcz Ádám. Flaccus Kiadó: Németh Géza. FRÍG Kiadó: Imre Kálmán, Horthy Ákos. Gondolat Kiadó: Géczi János. Hét Krajcár Kiadó: Benke László. Historycum: Nemere István. Holnap Kiadó: Acsai Roland. Hungarovox Kiadó: Novák Valentin. Jaffa Kiadó: Bauer Barbara, Mörk Leonóra, Rados Virág, Sándor Anikó. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kelet Kiadó: Sári László. Koinónia Kiadó: Bódi Kati. Kortárs Kiadó: "Borozgató magyarok": Ambrus Lajos, Szörényi László, Benyák Zoltán. Könyvmolyképző Kiadó: Tavi Kata. Lazi Könyvkiadó: Rozsnyai János. Magvető Kiadó: Tóth Krisztina, Spiró György. Magyar Napló Kiadó: Mezey Katalin, Oláh János. Manó Könyvek: Csapody Kinga, Pásztohy Panka. Móra Kiadó: Lackfi János. Műszaki Könyvkiadó: dr. Sándor Zsuzsa, Schmidt Egon, Budai Tibor. Napkút Kiadó: Bíró József. Park Könyvkiadó: Sándor Erzsi. Pont Kiadó: Tarján Tamás. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Marék Veronika. Pro Pannónia Kiadó: Fleisz János. Rím Könyvkiadó: Mayer Erzsébet. Saxum Kiadó: Barkó Judit. Szent István Társulat: Czigány György, Tóth Sándor, Kalász Márton, dr. Mohay Tamás.
16:30 Aposztróf Kiadó: Hegedűs Rita, Körmendy-Juhász Györgyi. Pillangó Könyvek: Kóka Rozália.
17:00 Ab Ovo Kiadó: Saly Noémi. Ad Librum: Nádasi Krisz. Anima könyvesboltok: Nagy Ervin. Aposztróf Kiadó: Koppányi Gergely. Atlantic Press Kiadó: Bokor Pál. Balassi Kiadó: Karsai László. Book 'n' Love: Kae Westa (Barsainé Gál Erika), Laura Arkanian (Miks-Rédai Viktóia), Rácz-Stefán Tibor. Centrál Könyvek: Schäffer Erzsébet. Ciceró Könyvstúdió: Szabó Tünde. Európa Könyvkiadó: Háy János. Fekete Sas Kiadó: Thierry Loisel. Fiatal Írók Szövetsége: Bálint Tamás. Flaccus Kiadó: Bencsik Attila. FRÍG Kiadó: Hidán Csaba. Galaktika : Indrek Hargla. General Press: Menyhért Anna. Gold Book: Urbánszki László. Gondolat Kiadó: Fábián István. Hét Krajcár Kiadó: Vicei Károly. Hungarovox Kiadó: Kaiser László, Simon Erika. Jaffa Kiadó: Soma Mamagésa. K. u. K. Kiadó: A. Túri Zsuzsa. Koinónia Kiadó: Klein-Varga Noémi. Kortárs Kiadó: Halász Margit, Csontó Sándor, Sárközi Mátyás, Kelecsényi László. Kráter Kiadó: Pál Ferenc. Lazi Könyvkiadó: Balogh Gábor. Magvető Kiadó: Esterházy Péter. Magyar Napló Kiadó: Killyéni András-Péter, Reisinger Attila. Manó Könyvek: Kalapos Éva. Móra Kiadó: Marék Veronika. Műszaki Könyvkiadó: Simon Róbert. Napkút Kiadó: Sipos Lajos. Orpheusz Kiadó: Mile Zsigmond Zsolt. Pont Kiadó: Szávai Géza. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Nagy Anikó, Mészáros Dorka. Pro Pannónia Kiadó: Kovács Gábor. Rím Könyvkiadó: Szepesi Zsuzsa, Varga Tibor, Demeter József, Demse Márton. Saxum Kiadó: Pintér Béla. Trivium Kiadó: Fatima Melek.
17:30 Typotex Kiadó: Gyenge Zoltán.
18:00 Ab Ovo Kiadó: Cohner Judit. Aposztróf Kiadó: Ambrus József. Athenaeum Kiadó: Instavers. Atlantic Press Kiadó: Iván Katalin. Ciceró Könyvstúdió: Papp Dóra. Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Fekete Sas Kiadó: Zalán Tibor. Fiatal Írók Szövetsége: Purosz Lonidasz. FRÍG Kiadó: Csere Péter. Gold Book: Marcellus Mihály. Hungarovox Kiadó: Bognár Anna. Kortárs Kiadó: Jász Attila. Magvető Kiadó: Cserna-Szabó András, Totth Benedek. Móra Kiadó: Jelen! kötet szerzői. Napkút Kiadó: Suhai Pál. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea.
19:00 Fiatal Írók Szövetsége: Oláh Dóri. Gold Book: Pusztai Andrea.

2016. június 12. vasárnap

10:00 Book 'n' Love: Felkai Ádám, Bessenyei Gábor. Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Fekete Sas Kiadó: Öregbetűs asztal. Napkút Kiadó: Rojik Tamás. Pillangó Könyvek: Szabó József János. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Jeli Viktória, Horváth Ildi. Rím Könyvkiadó: Majthényi László.
11:00 Ad Librum: Wanderer János. Anima könyvesboltok: Gerle Éva. Aposztróf Kiadó: Stonawski József, Illés Maja. Athenaeum Kiadó: Horváth Gergely. Book 'n' Love: Böszörményi Gyula. Cerkabella Könyvkiadó: Mandl Péter, Dániel András. Csimota Kiadó: Szepesi Szűcs Barbara. Fekete Sas Kiadó: Gyerekkönyv-asztal. FRÍG Kiadó: Záhonyi András. Galaktika : Bojtor Iván. Hungarovox Kiadó: Mészáros József. Kráter Kiadó: Somlay Gizella. Könyvmolyképző Kiadó: Felkai Ádám, Bessenyei Gábor. Magvető Kiadó: Bencsik Orsolya, Boldizsár Ildikó. Magyar Napló Kiadó: Deák Ernő. Móra Kiadó: Vig Balázs, Kárpáti Tibor, Vidák Zsolt. Napkút Kiadó: Szabó Tamás. Pont Kiadó: Kriston Vízi József. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Vadadi Adrienn, Pásztohy Panka. Rím Könyvkiadó: Botz Domonkos, Botz Ivett.
11:30 Aposztróf Kiadó: Takács Annamária, Bukovinszky Mária.
12:00 Aposztróf Kiadó: Baki Eszter, Kovács Balázs, Glatz Anna. Athenaeum Kiadó: Kolozsi László, Maros András. Fekete Sas Kiadó: Bitó László. Hungarovox Kiadó: Bistey András, Szigeti Lajos. Könyvmolyképző Kiadó: Réti László. Magvető Kiadó: Tamás Zsuzsa. Pont Kiadó: Zalka Csenge Virág. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Gévai Csilla, Baranyai B. András. Rím Könyvkiadó: Szabó Edit, Madár János, Vancza János.
12:30 Book 'n' Love: On Sai.
13:00 21. Század Kiadó: Kordos Szabolcs. Aposztróf Kiadó: Szepesi Zsuzsanna, Lantosi Nóra, Nyolczas Marcsi. Athenaeum Kiadó: Kakuk György. Fekete Sas Kiadó: Bitó László. Galaktika : Bendedek Szabolcs. Hungarovox Kiadó: Veszelka Attila, Gábor Ágnes. Könyvmolyképző Kiadó: Csukás István. Magvető Kiadó: Marno János. Napkút Kiadó: Verrasztó Gábor, Goll Bea. Pont Kiadó: Szávai Ilona. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Finy Petra, Lackfi János. Rím Könyvkiadó: Ilyés János, Kovács Sándor, Szilágyi Gábor.
13:30 Aposztróf Kiadó: Deák Csillag, Kölüs Lajos.
14:00 21. Század Kiadó: Rényi Ádám. Ad Librum: Zsíros András. Aposztróf Kiadó: Hidas Attila. Athenaeum Kiadó: Tóth Csaba. Book 'n' Love: Csukás István. Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Fekete Sas Kiadó: Dékány Tibor. Flaccus Kiadó: Németh Géza. Galaktika : Ronil Caine, Molnár Csaba, Michael Walden, Vékony Krisztián. Gold Book: Drábik János. Hét Krajcár Kiadó: Varga Domokos György. Hungarovox Kiadó: Ballai László, Botz Domonkos, Varga Rudolf. K. u. K. Kiadó: Moldova György. Könyvmolyképző Kiadó: Böszörményi Gyula. Magvető Kiadó: Darvasi László, Grecsó Krisztián. Manó Könyvek: Nógrádi Gergely. Műszaki Könyvkiadó: Gellér Katalin. Napkút Kiadó: Horváth Ferenc. Pont Kiadó: Kovács katáng Ferenc. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Magyari Péter, Lanczinger Mátyás. Rím Könyvkiadó: Majthényi László. Urbis Kiadó: Moldova György.
14:30 FRÍG Kiadó: Faragó Imre.
15:00 Ab Ovo Kiadó: Oláh Gábor. Akkord-Gabo: Kelinheinz Csilla, Moskát Anita. Anima könyvesboltok: Móra László. Antológia Kiadó: Kiss Gy. Csaba, Szilcz Eszter. Aposztróf Kiadó: Kovács F. István, Keömley Anna. Athenaeum Kiadó: Instavers. Atlantic Press Kiadó: Ferenczik Adrienne. Ciceró Könyvstúdió: Szigeti Kovács Viktor. Európa Könyvkiadó: Soltész Béla. Fekete Sas Kiadó: Csoma Gergely. Fiatal Írók Szövetsége: Papp András. Gondolat Kiadó: Tornai Szabolcs. Historycum: Cselenyák Imre. Hungarovox Kiadó: Feuer István. Jaffa Kiadó: Csernus Imre. K. u. K. Kiadó: A. Túri Zsuzsa. Kortárs Kiadó: Kelecsényi László, Fábián László. Magvető Kiadó: Závada Pál, Dragomán György, Szabó T. Anna. Magyar Napló Kiadó: Őze Sándor. Móra Kiadó: Petőcz András. Műszaki Könyvkiadó: Görgey Gábor. Napkút Kiadó: Sipos Lajos. Orpheusz Kiadó: Kemsei István. Pont Kiadó: Albert Gábor. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Kertész Erzsi. Pro Pannónia Kiadó: Albert Zsuzsa. Rím Könyvkiadó: Sághy Ildikó, Tóth Éva, Szakonyi Károly. Saxum Kiadó: dr. Gyarmati Andrea, Popper Gábor.
15:30 Aposztróf Kiadó: Kovács F. István, Friedler Magdolna. Manó Könyvek: Király Levente, Igor Lazin. Stádium Kiadó: Kárpáti Kamil, Szakonyi Károly.
16:00 Ab Ovo Kiadó: Novák János. Aposztróf Kiadó: Rétlaki Márton, Hartyánszky Annamária. Athenaeum Kiadó: Lana Millan. Atlantic Press Kiadó: Benkő László. Centrál Könyvek: V. Kulcsár Ildikó. Ciceró Könyvstúdió: Bosnyák Viktória, Rippl Renáta. Csimota Kiadó: Maros Krisztina, Simon Krisztina. Európa Könyvkiadó: Egressy Zoltán. Fekete Sas Kiadó: Angyalosi Nóra. FRÍG Kiadó: Juhász György. Hét Krajcár Kiadó: Benke László. Hungarovox Kiadó: Kaiser László . Jaffa Kiadó: Ablonczy Balázs, Hatos Pál, Szelke László. K. u. K. Kiadó: Köves József. Kelet Kiadó: Sári László. Kortárs Kiadó: Halász Margit, Hajnal Géza, Hajnal Márton, Szigethy Gábor. Lazi Könyvkiadó: Rozsnyai János. Magvető Kiadó: Bereményi Géza. Magyar Napló Kiadó: Takács Gábor, Somogyi Győző. Manó Könyvek: Mechler Anna, Hajba László. Móra Kiadó: Sohonyai Edit. Műszaki Könyvkiadó: Márton András. Napkút Kiadó: Kocsis István. Pont Kiadó: Albert Gábor. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Harcos Bálint, Bognár Éva Katinka. Rím Könyvkiadó: B. Tóth Klára, Haitsch Gyuláné, Madár János. Saxum Kiadó: Barkó Judit. Szent István Társulat: Czigány György.
16:30 Aposztróf Kiadó: Hetyei László, Horváth József. Könyvmolyképző Kiadó: Sági György.
17:00 Ab Ovo Kiadó: Lugosi Lou. Athenaeum Kiadó: Pirner Alma. Európa Könyvkiadó: Vámos Miklós. Fekete Sas Kiadó: Soltész Márton. FRÍG Kiadó: Fert Monika. Hét Krajcár Kiadó: Vicei Károly. Hungarovox Kiadó: Győri Andor. Jaffa Kiadó: Ungváry Krisztián, Tabajdi Gábor. Kortárs Kiadó: Sárközi Mátyás. Kráter Kiadó: Barcsa Dániel, Szutor Ágnes. Könyvmolyképző Kiadó: Okváth Anna, Róbert Katalin, Demi Kirschner. Lazi Könyvkiadó: Benkő László. Magvető Kiadó: György Péter, Szaniszló Judit. Orpheusz Kiadó: Lázár Balázs. Pillangó Könyvek: Ganyi Károly. Pozsonyi Pagony Tilos az Á: Nényei Pál. Rím Könyvkiadó: Demeter József, Demse Márton, Lengyel János. Szent István Társulat: dr. Csókay András.
17:30 Aposztróf Kiadó: Ambrus József.
18:00 Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál. Fekete Sas Kiadó: Süli István. FRÍG Kiadó: Kun Miklós. Hungarovox Kiadó: Nagy Andrea. Tarandus Kiadó: Fábián György.

2016. június 13. hétfő
10:00 Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál.
11:00 Ad Librum: dr. Bagi István. Pro Pannónia Kiadó: G. Tóth Károly. Rím Könyvkiadó: Kiss-Simon Miklós, Csorba Bertalan.
12:00 Rím Könyvkiadó: Árpás Károly, Radnai István.
14:00 Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál.
18:00 Cigány Írószövetség: Ruva Farkas Pál.