PIM Nyári Fesztivál

A Petőfi Irodalmi Múzeum idén tizennegyedik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált. A rendezvénysorozat – az irodalmat tágabban értelmezve – nyújt könnyed szórakoztatást az érdeklődőknek. A fesztivál június 27-én a Budapest Bár koncertjével vette kezdetét, majd 28-án kortárs költők, írók, zenészek részvételével a Rájátszás-koncerttel folytatódott.
Az idén tizennégy éves fesztivált a már jól ismert két helyszínre szervezik: egyrészt szabadtérre, a múzeumkertbe, másrészt a Károlyi-palota árkádos kapualjába.

Zene

A komolyzene iránt érdeklődők július 11-én, (hétfő, 20.00 / esőnap: július 14.) a Budapesti Vonósok Kamarazenekar koncertjét élvezhetik. A ma már nemzetközi turnékra induló zenekar 1977-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős hallgatóiból.
Ez alkalommal J. S. Bach: III. Brandenburgi versenyét, C. Ph. E. Bach: B-dúr szimfóniáját, M. Haydn: G-dúr Notturnoját, W. A. Mozart: Kis éji zenéjét, és Templomi szonátit adják elő.
A könnyedebb stílus kedvelői számára érdekes lehet Szilágyi Enikő Kurt Weill-estje. A július 12-én (kedd, 20.00 / esőnap: július 15.) sanzonesten Karinthy Frigyes, Radnóti Miklós , József Attila és Ady Endre versei közül, illetve Kurt Weill legnépszerűbb dalaiból készült válogatást hallhat a közönség. A nívódíjjal többszörösen kitüntetett, Kazinczy-díjas és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével elismert művésznő Edith Piaf, Jacques Brel, Barbara, Boris Vian, Kurt Weill songjainak avatott előadójaként örvend nemzetközi elismerésnek.

Szó, zene, lárma
Aki inkább a kortárs irodalmat kedveli annak ajánljuk figyelmébe a Szó és Zene címen meghirdetett  július 5-i (kedd, 20.00 / esőnap: július 8.) rendezvényt, amelyen fellép: Esterházy Péter, Spiró György, Závada Pál és Dés László, Dés András, Barcza Horváth József. A három íróval és három jazz-zenésszel kiálló esten az írók természetesen felolvasnak, a zenészek pedig zenélnek, mégpedig amazok szabadon választott írásaikkal, emezek pedig a szövegekhez kötődő muzsikával teszik feledhetetlenné az irodalmi élményt.
Hasonlóan összművészeti jellegű lesz a július 13-ra (szerda, 20.30 / esőnap: július 17.) meghirdetett Mi lárma ez megént? című esemény. A Bob és Bobék Orchestra Petőfi verskoncertje a rendezvény ajánlója szerint „forradalmi reggae, gengszterrap és bordal-dzsessz a „boldog pestiek”-nek és mindenkinek, aki ellátogat a PIM-be. Petőfi izgága, szenvedélyes, fatalista, romantikus, arrogáns, hazafias, komoly, naiv és ismeretlen arcai a Bob és Bobék Orchestra tolmácsolásában.”
És ehhez legfeljebb annyit lehet hozzá tenni, hogy a 2013-ban bemutatott, nagysikerű WEÖR-ESt után a mostani Petőfi vers-koncert a PIM Klasszikusok kortárs hangszerelésben sorozatának második darabja.

Kapualj estek
A kamara jellegű produkciók a múzeum hangulatos bejáratánál kapnak helyet. Az árkádok alatt július 1-n (péntek, 20.00) kezdődik Bálint András Heltai naplója című estje, amely természetesen Heltai Jenő eddig kiadatlan, 1944-es ostromnaplóját dolgozza föl. A naplóban Heltai beszámol a hétköznapi borzalmakról, miközben önmagához hűen kedves humorral és öniróniával, korabeli sanzonok segítségével idézi fel ifjúságát, a boldog békeidők Budapestjét.
Az előadások közül természetesen nem hiányozhat a kabaré sem. A műfajt ez alkalommal a Haspók úr ebédel – kabaré a fehér asztal körül című július 3-i (vasárnap és 4. hétfő, 20.00) műsor képviseli. Für Anikó, Csuja Imre és Szilágyi Tibor közös munkájában megjelenő Haspók úr viselt dolgait a nevetés klasszikusainak jelenetei, humoreszkjei, kupléi idézik fel.
Hasonlóan érdekesnek ígérkezik, bár inkább elgondolkodtató és kevéssé nevettető műsor lesz, Lázár Kati Jászai Mari alakját felidéző önálló estje. A Nemzeti Színház nagyasszonyát megformáló július 6-i (szerda, 20.00) kamaraesten Lázár Kati egyebek mellett arra keresi a választ, miféle családi, vagy nagyon is ősi hajtóerő lehet az ismertség, a híresség mögött.

A PIM Nyári Fesztiváljára a jegyek kétezer kétszáz és kétezer ötszáz forint között kaphatóak.