A Hadtörténeti Intézetben és Múzeumban mutatták be a lengyel Rytm kiadó gondozásában megjelent, Emlékezés-Pamiec – Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946 című, lengyel-magyar kétnyelvű albumsorozat harmadik, záró kötetét. A könyv tiszteletadás és köszönetnyilvánítás azoknak a magyaroknak, akik 1939-ben, Lengyelország német és szovjet lerohanása és felosztása után mintegy százhúszezer lengyel menekült előtt nemcsak hazájuk határait, de „szívüket és otthonukat” is megnyitották.

Rossz oldalon, felemelő epizódokkal
A négyszázhúsz oldalas albumban több mint ötszáz korabeli fénykép kapott helyet – javarészüket először publikálták –, továbbá számos dokumentum, emlékezés, rajz, karikatúra, versek, amelyek az egykori menekülttáborokban, magyar városokban, falvakban készültek, ahol a lengyel menekülteket nagy rokonszenvvel és együttérzéssel fogadták.
Jeszenszky Géza volt külügyminiszter arra helyezte a hangsúlyt, hogy bár Magyarország a második világháborúban a rossz oldalra sodródott, kényszerpályára került, az akkori magyar magatartásnak voltak felemelő epizódjai, „enyhítő körülményei” is. Ide tartozik a Lengyelország elleni német támadásban való közreműködés megtagadása és a lengyel katonai és polgári menekülteknek nyújtott segítség. Ez a lengyel-magyar közös történelemnek olyan fényes fejezete, amelyet kötelességünk továbbadni a következő nemzedékeknek – mondta. Ezt a célt szolgálja ez a monumentális munka, amely olyan kordokumentumokat őriz meg a jövő számára, amelyek nélküle ismeretlenek maradtak volna, az enyészet martalékaivá váltak volna.

A katyni mészárlás hazai visszhangja
A hatalmas anyagot az előző két albumhoz hasonlóan tematikus fejezetekbe rendezték – mondta el a szerző, Grzegorz Lubczyk. Külön fejezet foglalkozik azzal a „szigorúan bizalmas” jelentéssel, amelyet 1939. november 30-i dátummal Zygmunt Andrzejewski alezredes írt az emigrációban élő Wladyslaw Sikorski tábornoknak, a lengyel hadsereg főparancsnokának a magyarországi menekülttáborokban fennálló helyzetről.
Egy másik fejezet az egyik legnagyobb táborról, a nagykanizsairól szól. Külön fejezetet szenteltek a később a németek által kivégzett Henryk Slawiknak, a lengyel polgári menekültek vezetőjének, valamint a menekülteket segítő idősebb Antall Józsefnek. Érdekes olvasmány az albumban Slawiknak egy 1943-ban megjelent lapinterjúja. Külön fejezetet szenteltek annak is, hogy hogyan fogadta a magyar közvélemény és sajtó az 1943-ban napvilágra került katyni mészárlás – huszonkétezer lengyel katonatiszt, tartalékos és civil szovjetunióbeli kivégzésének – hírét. Egy fejezet a röviddel a háború előtt megnyílt budapesti Lengyel Intézetről szól, amelynek így egészen más lett a rendeltetése, mint aminek eredetileg szánták.

Kevéssé ismert történet
A trilógia célja „a lengyel menekültek eposzának” dokumentálása, megőrzése és köszönetnyilvánítás a magyar barátoknak – mondta a szerző. 1939-ben nem volt még egy nép, amely olyan tisztességesen állt volna ki a súlyos tragédiát átélő lengyelek mellett, mint a magyar – tette hozzá. Sokan dolgoznak azon, hogy emléket állítsanak a lengyel menekültek magyarországi befogadásának, ennek ellenére ez a történet még mindig kevéssé ismert mindkét országban – hangsúlyozta –, noha a több mint ezeréves közös történelem talán legszebb eseménye volt. Mint mondta, ez a munka annál is sürgetőbb, mert lassan eltávoznak az utolsó tanúk is, nem marad, aki még emlékezhet ezekre az időkre.
Az album igényes kivitelben, szép papíron, kiváló lengyelországi nyomdában készült. A fotók közül sok nemcsak történeti, hanem művészeti értéket is képvisel, a grafikus Krzysztof Ducki tehetségét dicséri. A könyv megjelenését számos intézmény és magánszemély támogatta, köztük első ízben magyarok is.