Versbeborult ország

Ahogyan már megszokhattuk, a költészet napján ismét programok sokasága várja az érdeklődőket Budapesten és vidéken egyaránt. A szervezők szavalóversenyt, rendhagyó irodalomórát író-olvasó találkozót és ki tudja, még mennyi féle-fajta rendezvénnyel tisztelegnek József Attila, és a magyar verselés előtt.

Versvásár a föld alatt

Reménytelen vállalkozás volna, ha arra törekednénk, hogy valamennyi programot felsoroljuk, annyi ötlettel, kezdeményezéssel álltak elő azok, akiknek fontos a magyar líra. A jelentősebbnek vagy éppen érdekesebbnek ígérkező rendezvényekről azonban érdemes pár mondatot írni.
Izgalmas programnak tűnik például a Kálvin téri aluljáróban megrendezendő Költészet vására, Az aluljáróban nyolc kiadó kínálatából válogathatnak az érdeklődők, s a válogatást könnyebbé teheti az, hogy egész nap megzenésített költemények szórakoztatják az arra járókat.
Egészen más jellegű, de rendkívül izgalmas rendezvény várja azokat, akik délután ellátogatnak a budapesti Pinceszínházba. Itt ugyanis egy pódiumbeszélgetést rendeznek József Attila halálának körülményeiről Garamvölgyi László kriminálpszichológus, Tarján Tamás irodalomtörténész és Németh Attila pszichiáter részvételével.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban József Attila mellett a tavaly elhunyt Juhász Ferencre is emlékeznek: a kétszeres Kossuth-díjas költő tiszteletére középiskolásoknak szóló rendhagyó irodalomórát hirdettek, valamint művésztársak és barátok idézik fel emlékeiket egy zenével és vetítéssel egybekötött beszélgetés keretében.
Úgy tűnik, nem lehet elégszer megünnepelni Csukás István Kossuth-díjas költő 80. születésnapját, mert a legszeretettebb mesemondót a költészet napján is felköszöntik a Müpában a Literárium irodalmi sorozat keretében.
És természetesen nem hiányozhat a programok közül az immár hatodik alkalommal megszervezett Versmaraton sem, amelynek keretei között tizenkét órán át, egymást váltva több mint ötven magyar kortárs költő olvassa fel verseit a Magyar Rádió Márványtermében.
És a budapesti programok végére hadd illesszek ide egy másik kedvencet: Bereményi Géza Kossuth-díjas költő régi és új verseit hallgathatják meg az érdeklődők a szerző és Másik János előadásában a budapesti Centrál Kávéházban.

Líra a kötélen

Akik a versélvezet kedvéért nem akarnak Budapestre utazni, azoknak sem kell lemondaniuk a jó programokról.
A Békéscsabai Jókai Színház már vasárnap lebonyolított egy huszonnégy órás versmondó és versolvasó fesztivált, a közeli Gyulán Mogyoróssy János Városi Könyvtárban Szabó T. Anna József Attila-díjas költővel beszélget Kiss László író, a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztője. Orosházán a könyvtárban Bakonyi Péter író-költő ad estet április 11-én.
Debrecenben komolyabb fesztivált rendeznek. A tizennegyedik alkalommal megszervezett Debreceni Költészeti Fesztivál idei díszvendége Takács Zsuzsanna Kossuth-díjas költő és műfordító. Az április 11. és 13. közötti eseménysorozat mindenkinek kínál érdekességet.
Ötletes kezdeményezéssel csatlakozik Eger az eseménysorozathoz. A Dobó téren, a Versfüggő nevű programba bárki bekapcsolódhat. A versbarátok egyszerűen megoszthatják egymással verseiket, kedves költeményeiket, mégpedig úgy, hogy a téren kifeszített kötelekre lehet felcsipeszelni a verseket. De lesz Egerben papírszínház-bemutató és a versismeretet próbára tevő Versformansz, valamint zenés előadások sora. Na, persze azt sem árt tudni, hogy a verses hétfő az Egri Tavaszi Fesztivál részeként gyarapítja a város kulturális életét.
Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban Zelk Zoltán születésének száztízedik évfordulójára emlékeznek a Tollászkodik a tavasz című, óvodások számára rendezett szavaló délelőttel. Este azonban már a felnőtteket szólítja meg a Könny és nevetés közt árad az idő címmel meghirdetett kortárs költészeti előadás.
Szegeden, ahonnan ugye eltanácsolta József Attilát az egyetem „fura ura”, most folyamatos szavalást szerveznek. A rendezvénybe bárki bekapcsolódhat egy-egy vers elmondásával.

Versért színházjegy

Nyugat Magyarországon sem rosszabb a vers-helyzet. Sopronban a Petőfi Színház művészei meglepetés-szavalással várják a meglepődni vágyókat, de nem maradhat el a maratoni felolvasás sem. Erre a GYIK Rendezvényházban, egyébként egy Pilinszky János-emlékestet keretei között kerül sor.
Szekszárdon, felelevenítették a minapi ötletet. Aki még emlékszik rá, a nemzetközi költészet napján számos kávézóban lehetett verssel fizetni. Nos, most a Babits Mihály Kulturális Központ kávézójában ismét kávét ér a líra. De aki inkább új versekkel ismerkedne meg, az benézhet az Illyés Gyula Megyei Könyvtárba, ahol verseket 20. századi és kortárs magyar költők megzenésített verseit adja elő Kovács Gábor.
A Veszprémi Petőfi Színház kávét ugyan nem ad a versért, viszont színházjegyet igen. Az ötletes program keretében versmondással színházjegyet nyerhetnek a versbarátok.
Hogy legyen valami olyan program is, ami erősen eltér a szokásostól, érdemes megemlíteni, hogy a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész képeiből nyílik kiállítás. A dolog azért érdekes, mert a festő ez alkalommal kizárólag olyan képeket mutat be, amelyeket József Attila versei ihlették.
Nem sorolom tovább, mert kifogy a tinta az írógépszalagból. Elég, ha tudjuk: Székesfehérváron, Balatonfüreden, Zalaegerszegen… az ország majd minden jelentősebb városában, mi több, majd minden jelentéktelen településén is lesz, illetve itt-ott már van is, valamilyen program, amellyel a települések verskedvelő lakói József Attila születésére emlékeznek, a magyar költők előtt tisztelegnek.