Kedvelem a humoros verseket. Pontosabban a humoros verseket kedvelem. Még pontosabban a személyes nyelvélményem szerint a vers és a humor szükségszerűen összetartozik. A szavakkal, rímekkel, ritmusokkal való játék eleve feltételez valami szellemes, ötletes, mókás gondolatot, amit éppen így, verses formában kell megfogalmazni.
Persze tudom én, hogy lehet komoly mondanivalót is megverselni, hogy mást ne említsek, lehet például Himnuszt írni, mégis úgy érzem, mintha a komoly, mély, a tartalmas mondanivaló igényével írott vers afféle költői mesterség terméke volna, munkás, dolgos, míves eredmény, míg a humoros vers, inkább csak úgy előpattan, mert mást nem tehet.

Gátszakadás
Kár e kérdésről irodalomelméleti vitát nyitni, nem szilárd véleményt fogalmaztam meg, csak valami zavaros érzést, de talán mások is így éreznek. Legalább is erre vall az a tény, hogy a Facebookon végighömpölygő verslavina nem csak költőket sodort magával, de szinte mindenkit, aki jelen van a világhálón. Olvasók százezrei, szerzők tucatjai bukkantak elő a net mélyéről, s úgy árasztották el a mókás szövegek a képernyőket, mintha átszakadt volna valami gát, mintha mindenkinek a lelke mélyén ott lett volna egy régen várakozó rímcsokor, amit most elmondhatott, kiírhatott, kiposztolhatott.
A gátszakadás azzal kezdődött, hogy Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, író január elején közreadta a Facebookon egy régi verset, amit Lackfi János negyvenedik születésnapjára írt. „Egy készülő kötet kapcsán szortíroztam a verseimet, és kezembe akadt egy négy évvel ezelőtti alkalmi ajándékvers, amit János születésnapjára írtam” – fogalmazott a költőnő egy interjúban.
Így kezdődik:
A férfi, ha negyven, még győzi erővel,
a férfi, ha negyven, a csúcsra kiáll,
a férfi, ha negyven, még jól bír a nővel,
még fess, ha nem alszik, és friss, ha piál.
A megszólított, azaz Lackfi János természetesen versben válaszolt. Így:
A nőci, ha negyven, még gondos a sminkje,
a nőci, ha negyven, aligha riszál,
a nőci, ha negyven, már taxikat int le,
és áll körülötte az éjjeli bál.
Ő is feltette a közösségi oldalra a verset, és ezzel lezúdult a lavina. Lackfi János a Vasárnapi híreknek nyilatkozva elmesélte: „A Facebook-oldalamat sokan nézik, korábban is eljutottak már egyes verseim pár tízezer emberhez, de ez a lépték hihetetlen: háromszáz harminc ezren látták a válaszversemet, a múlt héten öt-hatszáz ezer ember nézte a posztokat, és ezek csak az én oldalam statisztikái. Rengeteg ember osztotta, különböző honlapokon dúlt a járvány, tucatjával futottak be a magánszorgalomból írt versek. Sokak napi táplálékává vált a verslavina, gimis osztályok követik. Ez nagyon lelkesítő, mi ketten is több verset írtunk pár nap alatt, mint előtte hónapokig.”

Furcsa evolúció
Gimis osztályok? Az a legkevesebb, amit mondhatunk. Gyakorlatilag mindenkit magával ragadott a versgörgeteg, aki szívesen farag fura szóleleményeket, szívesen játszik a nyelvi formákkal. Fiatalok, idősek, tehetségesek és tehetségtelenek, profi irodalmárok és amatőr versrajongók, mind-mind lantot kezdtek pengetni. A Könyves Blog értékelése szerint „A versek épp olyan erővel árasztották el a Facebookot, mint a legnépszerűbb mémek, pár napig szinte lehetetlen volt nem belefutni egy-egy verslavina-költeménybe.”
Közben valami igen furcsa evolúció is kezdetét vette a verslavinában. Mintha a sokaság egyúttal a tartalmi sokféleség felé is utat nyitott volna. Miközben ugyanis a kezdeti versek kimondottan a férfi és a nő – életkorral változó – szerepeiről szóltak, addig néhány nap elég volt ahhoz, hogy az életkor problémája lekerüljön a napirendről, s kizárólag a férfi és női lét kérdései maradjanak, majd szűkülő téma hirtelen tágulni kezdett, témák tucatjait ölelte magába, majd ezek is szaporodni kezdetek, is végtelenül szerteágaztak ezer felé. Alig két hét alatt eljutottak költőink a részeg fészbukozás témájához, aminek ugyan lehet köze a férfi és a nő negyvenes éveihez, de a kapcsolat semmiképpen sem tekinthető kizárólagosnak. Részegen facebookozni nem függ sem nemtől, sem kortól…
Szabó T. Anna például a minap ezt írt:
Nagyon megy a falra hányás,
gyalázkodás, fertelem?
Te jobb vagy a rossz szavaknál:
ne fészbukozz részegen!
Hogyha van egy gonosz éned,
de nem lennél része sem,
rejtegetnéd, eltitkolnád:
ne fészbukozz részegen!
Miközben persze a kor és a nemi szerep témája újra és újra visszaköszön.

Vég és kezdet
A hetek alatt elburjánzó versőrület okait sokan kezdték találgatni a médiában. Egy markáns vélemény szerint „Lackfi János egy tizenhat éves kamaszlányt megszégyenítő profizmussal használja a közösségi médiát arra, hogy felhívja magára és a könnyed, általában humoros szövegeire a figyelmet.” Van, aki úgy véli a rejtély nyitja a könnyen fogyasztható, pörgős, ritmusos versformában keresendő. Szabó T. Anna ugyanis egy mindenki számára ismerős, pofonegyszerű rímsorral indította el a lavinát, s ez is maradt az általános forma a játékba beszállók között.
Más magyarázat a témához köti a népszerűséget, mondván, hogy „mindenkit érint: milyen férfinek vagy nőnek lenni? Milyen negyvenéves férfinak vagy nőnek lenni?” De olyan magyarázatba is belefutottam, ami az ugyancsak akkortájt kirobbanó – a nemi szerepekkel kapcsolatos – közéleti vitához kapcsolta a verslavina népszerűségét, mondván hogy a nagy politikai adok-kapok tette ellenállhatatlanná a témát.
Olyan magyarázattal még nem találkoztam, pedig szintén lehetséges, hogy egyszerűen az internet népének barátságos, elfogadó, őszintén érdeklődő hozzáállása csalta nyilvánosságra a rejtőzködő költőket. Végül is ne felejtsük el, hogy tavaly már volt egy verscunami a facebookon. Akkor nem saját verseket posztoltak a résztvevők, hanem kedvenc költeményüket másolták föl a közösségi oldalra, s kérték meg tíz ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt. Akkor is csak úgy áradtak a versek a köz-felületen. És kiderült, ami most újra nyilvánvaló lett: az emberek kedvelik a verseket. És mintha a versek is kedvelnék az új, online médiumokat.
Lackfi János a Vasárnapi híreknek adott nyilatkozatában így fogalmazott: „Kányádi Sándor mondta, hogy az irodalomnak fel kell hurcolkodnia az internetre. Az ilyen akciók mutatják, hogy a szűk kis körökön, szakmai műhelyeken igenis túl tud nőni az irodalom. Közös barátunk, Imreh András, Mexikó kis falvaiban járt író-olvasó találkozón egy ösztöndíjnak köszönhetően. Ez ott azt jelentette, hogy boldog-boldogtalan összegyűlt, s miután a költő felolvasott, ők is elmesélték az életüket. Kínában pedig a gyárakba hajóval igyekvő munkások mind a mai napig megosztják egymással a fedélzeten, hogy mit álmodtak és milyen pár soros szösszenetet írtak tegnap. Ideje, hogy a világháló segítségével az irodalom visszakerüljön oda, ahova való, az emberek köznapjaiba.”
Ez akár jó végszó is lehetne, de nem az. Az irodalom ugyanis ma még ugyanúgy pattog a Gutenberg-galaxis és a világháló között, ahogyan a férfi-nő versek jönnek-mennek költőink felületén. Az Athenaeum kiadó bejelentette, hogy februárban – Nyáry Krisztián előszavával Verslavina 40 - A nő meg a férfi címmel – könyvben is megjelenteti a legjobb alkotásokat.
Ami persze nem baj, de abban biztosak lehetünk, hogy a sajtó alá rendezéssel a Kiadó biztosan véget fog vetni ennek a szellemes játéknak. Másfelől viszont számíthatunk rá, hogy hamarosan újabb játék felbukkanásával, újabb versek öntik el az internetet.
Mert úgy tűnik, az emberek szeretik a verseket.