Emberi helytállás, írói bátorság

MEGJELENT: 2014. augusztus 20., szerda | SZERZŐ: Rácz András

Augusztus 20-án, az állami ünnepen, a legfőbb közjogi méltóságok, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök Kertész Imre írót.
A kitüntetést, amelyet a miniszterelnök előterjesztésére a köztársasági elnök adományoz, a Mária Terézia magyar királynő által 1764. május 5-én alapított - és 1946-ban megszüntetett - Szent István Rend megújításaként a 2011. évi CCII. törvény alapította meg. Tavaly a köztársasági elnök a legmagasabb állami kitüntetést Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónak és Lámfalussy Sándor közgazdásznak adta át. Idén Kertész Imre mellett Rubik Ernő feltaláló vehette át a kitüntetést.


Páratlan mélységgel
A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, akik egyedülálló teljesítményük mellett olyasmit adtak nemzetünknek, aminek önmagán túlmutató jelentősége van – hangsúlyozta a kitüntetések átadása után mondott beszédében az államfő.
Kertész Imre világhírű, a legrangosabb nemzetközi irodalmi díjjal is elismert, a totalitárius rendszerben tapasztalt szenvedést megrendítően, páratlan mélységgel ábrázoló írói életműve, valamint jelentős műfordítói tevékenysége elismeréséül vehette át a kitüntetést.
Bár a kitüntetett a helyszínen nem adott interjút, Kertész Imre a közmédia érdeklődésére - felesége útján - korábban úgy fogalmazott, hogy „a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól a díj elfogadása és átvétele". A Nobel-díjas író üzenete világos válasz azoknak, akik igen szomorú módon próbálták és próbálják felhasználni az eseményt arra, hogy a maguk igazát legitimálják azzal, ahogyan Kertészhez viszonyulnak, azzal, ahogyan a kitüntetettől elvárják a viszonyulást a maguk igazához.
Pedig – az elmúlt évtizedben azért elég világosan kirajzolódott, no meg persze Kertész egész életműve arra mutat – nem olyan ember ő, aki olyan nagyon akarna, szeretne igazodni.

Az élet nem ott terem
Persze nincs is mihez igazodnia, hiszen az egymásnak feszülő szekértábor-érvelések nem Kertészről szólnak, hanem pusztán Kertész Imre kitüntetése apropóján előadott politikai hiszekegyek.
De, hát mi köze is lehetne egy írónak, egy külföldön élő magyar írónak, egy világhírű magyar írónak a hazai belpolitikai szélsőségek adok-kapokjához? Hogyan lehetne elvárni tőle, hogy viszonyuljon ehhez az – onnan nézve meglehetősen provinciális – macska-egér harchoz? Miért kellene bármiről is véleménye legyen, azon kívül, amiről ő, mint autonóm alkotó, véleményt akar mondani? És egyáltalán, ugyan miért kellene egy írónak akármi mással foglalkoznia, mint a maga íróiságával?
Persze nem kérdés, hogy az irodalom nem az elefántcsont-toronyban terem, hogy a világról beszél, hogy az emberről szól. De erős optikai csalódás, ha azt képzeli bárki is, hogy a mi hazai politikai lavór-viharaink is a világról, netán az emberről szólnak. Extra Hungariam non est vita – hirdeti a magyar mikrokozmosz-kultúra évszázados hagyománya, miközben bizony az élet nem ott terem, ahol a szélsőségesek felfedezni vélik.

Diktatúrák és emberi lélek
Sokan, különösen a magyar irodalmi hagyományon felnőtt romantikus lelkek gondolják azt, hogy a költő, az író váteszként köteles állást foglalni a magyar közélet megannyi vitájában. Pedig nem köteles. Sőt, világirodalmi jelentősége elsősorban azoknak lesz, akik nem a hazai küzdelmekben jeleskednek, hanem az emberi minőség kérdéseire keresnek egyetemes érvényű válaszokat. Valahogy úgy, ahogyan Kertész Imre teszi.
Aki nem süpped bele a dzsungelharcos logikába, az egyet kell, hogy értsen Áder János szavaival: az író nemcsak azért vált méltóvá erre a kitüntetésre, mert a magyar Nobel-díjasok sorát gyarapítja, ráadásul magyar íróként ő volt az első, aki elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést, hanem egész életműve elismeréseként. Ez az életmű anatómiai pontosságú leírását adja annak, amit a diktatúrák művelnek az emberi lélekkel. Kertész Imre munkássága a szabadság belső megélésének lehetőségéről is szól. „Köszönöm mindazt, amit öntől tanulhattunk emberi helytállásból, írói bátorságból, a világgal dacoló művészi őszinteségből."

Az író nem vátesz. Nem kell politizálnia, ha nem akar, nem kell állást foglalnia abban, amiben nem akar, és ezért nem illő a maga ideológiájához igazítania őt senkinek, ha maga nem akar oda igazodni.

 

 

 

 

Címkefelhő
Megosztás