A magyar népmese napja

A mai napon ünnepelhetjük a magyar népmese napját és nem mellesleg Benedek Elek születésnapját. E jeles alkalomból mutatta be a Magyar Versmondók Egyesülete a Népmesék szóban, írásban, képben című tanulmánykötetet.

Kép forrása
 
A könyvbemutató sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a hazai Népmesepontok ötletgazdája a magyar népmese pedagógiai, családerősítő, jellemnevelő és nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy aki népmeséken nő fel, abból nagyobb fantáziájú és jobb kifejezőképességű, kreatívabb felnőtt válik. Az államtitkár felidézte a Minden este népmese program indulását, az országszerte működő népmesepontok és a budapesti Mesemúzeum szerepét és népszerűségét. Hozzátette, hogy országszerte tizenkilenc Népmesepont működik, évente több programmal is várják a családokat.
A Népmesék szóban, írásban, képben című kötet első részében néprajztudósok, a második szekcióban a jelen mesemondói, előadóművészei, a harmadik egységben kortárs meseírók és illusztrátorok vallanak a meséhez fűződő viszonyukról, míg az utolsó rész tanulmányaiban az animációs és rajzfilmek népmesei motívumai kapnak főszerepet - mondta Lutter Imre előadóművész, drámapedagógus, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a kötet menedzsere. „A magyar népmese megbecsülendő, hiszen a magyar hagyományoknak, a nemzeti identitásnak és a kultúrának olyan szegmense, amelyből nagyon sok minden eredeztethető. A könyv sok évtizedes pótlása ennek a kulturális szegmensnek” - mutatott rá, hozzáfűzve, hogy eddig nem volt olyan összefoglaló szakirodalom, amely a népmesét a legkülönbözőbb műfajokban, a legkülönbözőbb megjelenési formákban és szakterületeket vizsgálva egyazon kötetben mutatta volna be. 
Vámos Gabriella etnográfus, tudományos kutató, a könyv olvasószerkesztője a kiadványról elmondta, hogy a huszonhárom szerző írását összefoglaló könyv tematikáját és stílusát tekintve is rendkívül összetett, mivel nemcsak tudományos igénnyel megírt munkák, hanem élettörténetek, visszaemlékezések is szerepelnek benne, amelyek a szerzők meséhez, népmeséhez fűződő viszonyát mutatják be.
A képmelléklettel is gazdagított kötetet Tóth Gábor szerkesztette, a néprajztudomány egységben mások mellett Voigt Vilmos, Andrásfalvy Bertalan, Raffai Judit és Tompos Krisztina tanulmányai olvashatók. A mesemondásról mások mellett Kóka Rozália és Csaba Józsefné, a meseírásról Marék Veronika és Csukás István, a filmekről Jankovics Marcell és Mikulás Ferenc írta le gondolatait.
A magyar népmese napját szeptember 30-án, Benedek Elek (1859-1929) születésnapján a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére 2005 óta ünneplik Magyarországon.