Jönnek az Ubik

Folytatódik a tisztelgés a sci-fi-mester, Philip K. Dick előtt, ugyanis egy újabb sikeres története jelent meg a minap új kiadásban.

Kép forrása

Újabb kötet jelent meg a hazai könyvpiacon a Philip K. Dick-életmű felújítása során. Sorozatban érkeznek az „újdonságok” a sci-fi nagymestertől, pontosabban régi műveinek új kiadásai, vagy éppen az eddig magyarul még soha meg nem jelent kötetei, mint például A végső igazság.
Mellette az amerikai szerző olyan nagysikerű történetei jelentek meg felújított megjelenéssel, mint a Figyel az ég, Az ember a fellegvárban, Az utolsó tréfa, az Időugrás a Marson, vagy a Csordulj, könnyem, mondta a rendőr.
Most pedig megérkezett az idei első „újdonság” Dick-től, az Ubik. A történt főhőse Glen Runciter, aki halott. Vagyis nem él. Talán inkább nincs az élők sorában. Vagy mégis?
Mindenesetre valaki meghalt abban a robbantásos merényletben, melyet Glen Runciter üzleti ellenfelei szerveztek. Hamarosan sor is kerül a temetésére Des Moines-ban. Mindennek ellenére a gyászoló beosztottai rejtélyes üzeneteket kapnak tőle. Az értetlen kollégák körül egyre furcsább a világ, rejtélyes dolgok történnek, melyekből arra lehet következtetni, hogy valami végzetes és mindent megváltoztató dolog közeledik feléjük. Még az is lehet, hogy már meg is érkezett.
Philip K. Dick birodalmában a végső igazság nem is annyira végső, a valóság és az illúzió pedig ugyanolyan könnyedén cserél helyet, mint a múlt és a jövő. Az Ubik klasszikus science fiction a halálról és megváltásról. De vigyázat! Csak az előírt adagokban, rendeltetésszerűen és kellő körültekintéssel alkalmazható – ajánlja így az „új” könyvet a kiadó.