Rendszerváltozásról Bukarestben

A magyar filmek népszerűsítése és a rendszerváltozás harmincadik évfordulója áll a 13. Bukaresti Magyar Filmhét középpontjában, amely a román fővárosban zajlik vasárnapig. Több film az évfordulónak állít emléket, vagy olyan, amely a letűnt rendszerrel foglalkozik, vagy kapcsolódnak valamilyen módon a kommunizmushoz.

Kép forrása

A szervezők olyan dokumentumfilmeket tűztek műsorra a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esti idősávban, amelyek aktuális témákkal foglalkoznak, műfajilag ugyan dokumentumfilmek, de lényegében egész estét betöltő nagyjátékfilmként is működnek. Ezek közé tartozik Bogdán Árpád Gettó Balboa vagy Szőcs Petra Déva című filmje.
A román közönség általában nyitott bármilyen művészeti és kulturális termékre, így a magyar filmre, színházra és irodalomra is. A román mozikban évente tizenkét magyar filmet mutatnak be, ami – kellemesen ugyan, de – szűkíti a szervezők mozgásterét, hiszen nem akarnak olyan filmet vetíteni a seregszemlén, amelynek megvolt már a romániai premierje a filmszínházakban.
Az idén hangsúlyosabb szerepet kapott a magyar film forgalmazása, hiszen van körülbelül nyolc cég Romániában, amelyek nyitottak a magyar filmekre. Bővíteni szeretnék ezek körét, ezért román szakembereknek egy zártkörű vetítést is szerveznek Hartung Attila FoMO című filmjéből azzal a reménnyel, hogy tovább bővül a romániai moziforgalmazásba kerülő magyar filmek száma.
A román-magyar koprodukciók a körülményekhez képest jól működnek, arra teszik a hangsúlyt a jövőben, hogy még több ilyen alkotás készüljön a következő években. 
A filmhéten lesz a bukaresti premierje számos olyan magyar nagyjátékfilmnek, amely a nemzetközi fesztiválokon már több rangos elismerést begyűjtött, így Pálfi György Az Úr hangja, Bergendy Péter Trezor, Topolánszky Tamás Curtiz, Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve, valamint Nagypál Orsi Nyitva című filmjét is láthatja a közönség.