Két nő, egy indián és Lynch

Az Oscar-gálát megelőzve, az eddigi szokásokhoz híven adták át a tiszteletbeli kormányzói Oscar-díjakat a hollywoodi Ray Dolby Bálteremben megrendezett díszvacsorán. Az eseményt az amerikai filmakadémia nyáron hivatalba lépett új elnöke, David Rubin nyitotta meg, aki azt is bejelentette, hogy az Oscar régóta várt múzeuma 2020-ban már látogatható lesz. 
A gála kiemelt figyelmet szentelt a női egyenjogúságnak és a kisebbségek helyzetének a filmiparban, ennek megfelelően alakultak az elismerések. 

Kép forrása

Az olasz származású Lina Wertmüller első nőként kapott jelölést 1976-ban a rendezői kategóriában, most tiszteletbeli Oscar-díjban részesült, a köszönőbeszédét a szintén legendás Isabella Rosellini tolmácsolta. A másik női díjazott a hatvanhárom éves Geene Davis volt, aki a Jean Hersholt Humanitárius-díjat vehette át kiemelkedő emberbaráti tevékenységéért. A színésznő hosszú ideje küzd a nők egyenjogúságának eléréséért a médiában is. Karrierje során olyan filmekben játszott, mint a forradalmi Thelma és Louise, vagy a Légy, amiben akkori férjével, Jeff Goldblummal szerepelt együtt. Később Renny Harlin pártfogása alatt játszott elsősorban akciódúsabb mozikban. 
A férfiak terén Wes Studi kapott elismerést, aki indián származása révén olyan filmekben kapott szerepet, mint Kevin Costner oldalán a több Oscar-díjat is nyert Farkasokkal táncoló, vagy Michael Mann nagysikerű Az utolsó mohikánja, ami abban az esetben is James Fenimore Cooper könyve alapján készült. Wes Studi köszönőbeszédében elmondta, miszerint úgy érzi, ideje volt, hogy hosszú mellőzöttség után egy indián származású „őslakos” amerikai is megkapja ezt az elismerést. 
Az est negyedik sztárja David Lynch volt, aki bő negyvenéves pályafutását követően kapta meg a díjat, ami valószínű, már régen járt volna neki. 1980-ban az Elefántember ugyan számos jelölésben részesült, de egyet sem vihetett haza. A törés miatt először populárisabb irányba fordult, majd megalkotta a saját, mai napig roppant egyéni és utánozhatatlan stílusát, aminek köszönhető többek között a Twin Peaks, ami teljesen felkavarta az addigi televíziós sorozatok mellett a széles vászon állóvizét, méltón és karakteresen indítva el ezzel a kilencvenes éveket.