Verszarándoklat Radnóti Miklós emlékére

Radnóti Miklós születésének száztizedik és halálának hetvenötödik évfordulója alkalmából verszarándoklatot rendeznek a szerbiai Borból a magyarországi Abdáig.
A szombaton indult zarándoklat a tervek szerint szeptember 24-én ér véget, amikor Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi „versvándor” "nyolcszáz kilométer megtétele után Abdára, Radnóti Miklós halálának feltételezett helyszínére érkezik. 

Kép forrása

A zarándoklat során Tóth hatszázötven kilométert gyalogol, Mohács és Szentkirályszabadja között pedig vonattal utazik, ugyanis ezt a távot a munkaszolgálatosok vagonokba zárva tették meg.
A zarándoklat Szerbián, Horvátországon és Magyarországon keresztül, összesen csaknem száz településen halad át, Tóth Péter Lóránt mindenhol Radnóti Miklós verseit szavalja majd.
Radnóti Miklóst 1944 júniusában vitték el Borba munkaszolgálatra, ahonnan a Lager Heidenau foglyaként néhány hónappal később a szovjet hadsereg és a jugoszláv partizánok közeledése miatt erőltetett menetben vezették háromezerkétszáz társával együtt Németország felé. A költő Borban és útközben több verset is írt, egyebek mellett a Razglednicákat, a Hetedik eclogát, a Levél a hitveshez című költeményt, valamint az Erőltetett menet című verset.
A szerbiai bányavárosnak, Bornak Magyarország 1979-ben Radnóti-szobrot ajándékozott, ám a hatszáz kilogrammos, bronzból készült emlékművet 2001-ben ellopták. 2004-ben új szobrot állítottak Radnóti Miklósnak, amely azóta is a kelet-szerbiai városban van.
A zarándoklat fővédnöke Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár, védnöke Szili Katalin miniszteri megbízott, Jerasz Anikó, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának elnöke és Vicsek Annamária, a szerb oktatási tárca államtitkára.