Akinek volt vagy van kutyája, tudja, hogy ezek a négylábú teremtmények istenként tekintenek ránk, gyarló emberekre. Beszélhetünk égrengető butaságokat, elronthatjuk a karácsonyi kuglófot vagy elfelejthetjük befizetni a számlákat, ők akkor sem kritizálnak – lelkes farkcsóválással, ragyogó szemekkel üdvözlik minden tettünket. Erre a tulajdonságukra alapozva több szakember arra a megállapításra jutott, hogy házi kedvenceink segítséget jelenthetnek a diszlexiás gyermekek terápiájában is.

Kép forrása

– Egy érzelmileg gátolt, önbizalom-hiányos, szorongó gyermek – jelentette ki például Stephen D. Krashen nyelvész és tanár, akit szokás a modern nyelvoktatás egyik legnagyobb alakjaként aposztrofálni – gátlásokkal küzd akkor is, ha mások előtt fennhangon kell olvasnia, mivel folyton azon aggódik, hogy téveszteni fog. Ha azonban állatoknak olvas, az segíthet feloldani ezeket a blokkokat, és a felszabadult gyakorlás az olvasási képesség javulásához vezethet.
Melissa Taylor, egy coloradói tanár és író több példát is említ blogjában. Darcy például, egy hétéves diszlexiás kislány, esténként az ágyában körülveszi magát párnákkal, és olvasni kezd Pippi nevű agarának, aki az ágy lábánál fekve áhítattal hallgatja kis gazdiját. A felolvasás ugyan akadozik, de Pippit ez cseppet sem zavarja, hiszen számára az a boldogság, hogy a szeretett lény közelében lehet. 
– Darcy így sokkal nagyobb biztonságban érzi magát – meséli édesanyja –, mintha például a nővérének olvasna, mert nem kell attól félnie, hogy kritizálják vagy percenként kijavítják a tévedéseit.
Vagy ott van Jake, aki Geronimo Stilton könyveiből mesél a család által befogadott egérnek, hogy az állatka „otthon érezze magát”. Egy másik kislány pedig a tengerimalacának tart fejtágító foglalkozásokat minden nap az iskola után. 
Spartia Piccinno, az olaszországi állatterápiás szövetség alapítója és elnöke szintén úgy véli:
– Egy kutya jelenléte javítja a koncentrációt, de mindenekelőtt motivációt ad, és örömteli, szórakoztató tevékenységgé varázsolja azt az egyébként félelmetesnek tűnő, nehéz feladatot, amilyen egy diszlexiás gyermek számára az olvasás.
Ha tehát a csemeténknek diszlexia vagy bármi más okán problémát okoz a mások előtt történő szóbeli megnyilvánulás, érdemes kipróbálni ezt a módszert. Javasoljuk neki, hogy meséljen a kutyusnak vagy bármely háziállatnak, ami lehet tengerimalac, kanári vagy aranyhal, de ha még egy nyamvadt pókot sem tudunk felhajtani, egy baba vagy játékmackó is megteszi. Egyre megy, hiszen ahogy Buksit vagy Morzsit nem zavarja, ha hibázunk, egész biztos, hogy Jenő, az aranyhal sem fakad gúnyos kacajra, ha csak két-három nekifutásra sikerül kiolvasni egy-egy nehezebb szót, és nyilván a baba vagy a plüssmackó sem megy világgá. Hogy a macskánk mit gondol... na jó, ezt inkább hagyjuk.

Forrás