Sötét babonaság az iskolában

Elgondolkoztató: milyen iskola lehet az, amelyikben hisznek a mágiában? Vajon tanítanak ott vajákosságot, rontáslevételt, szellemlátást és halottidézést? És ha igen, miképpen kapcsolják össze ezt a sok ostobaságot azokkal a tudományos tényekkel, amiknek megtanítását amúgy előírja a tanterv? 
Persze, valószínű, hogy az Egyesült Államokban nem olyan szigorú az oktatás felügyelete, mint nálunk, így rendre hallhatunk, olvashatunk az amerikai iskolákban tanított velőtrázó hülyeségekről. 

Kép forrása

Most arról érkezett híradás, hogy egy Tennesse államban található – nem mellesleg római katolikus – iskolából kiebrudalták Harry Pottert.  A népszerű gyermekregénynek azért kellett eltűnnie az iskolai könyvtárból, mert az egyik helyi bolond szerint a könyvsorozatban valódi varázsigéket és átkokat írt le a szerző. A Dan Reehill nevű pap úgy véli azok, akik olvassák a mesekönyvet, gonosz szellemek megidézését kockáztatják. Mindezt egy e-mailben tudatta a gyerekek szüleivel, amelyben egyébként beszámolt arról is, hogy bolondériájához magasabb helyről is támogatást kapott: döntése előtt konzultált amerikai, illetve római ördögűzőkkel, akik a könyvek eltávolítását javasolták.
Én nehezen értem, hogy miképpen fér össze a pápa megannyi tudományosság mellett kiálló megnyilatkozása a legsötétebb babonasággal, de úgy látszik összefér. Hiába nyilatkozta azt néhány évvel ezelőtt a Szentszék által fenntartott Pápai Tudományos Akadémia egyik ülésén Ferenc pápa, hogy az evolúció és az ősrobbanás elméletei valósak, Isten nem egy „varázsló varázspálcával”, ha a végeken a helyi papok a legsötétebb balhitekkel hülyítik magukat és környezetüket. 
Azt sem értem, hogyan léphet át a nyilvánvaló ostobaság fölött az iskolát felügyelő hatóság. Az érintett egyházmegyét felügyelő Rebecca Hammel ugyanis csak annyit mondott a Tennessean nevű lapnak: miután a katolikus egyháznak nincsen hivatalos álláspontja a Harry Potter-sorozatról, ezért az ügyben a végső szó joga a papot illeti meg. Hozzátette: ha a szülők úgy döntenek, az iskola nem fogja megakadályozni a diákokat a könyvek elolvasásában. (Még szép!)
És persze azt sem értem ezek után, hogy mi van a Hupikék törpikékkel? Hókuszpók miért kevésbé veszélyes, mint Harry Potter?