Az utolsó tréfa újra és nem viccből

Philip K. Dick újabb korai műve jelenik meg ismét. A némi humort is tartogató, Az utolsó tréfa című kötet július 25-én kerül a könyvesboltok polcaira.

Kép forrása

Folytatódik a Philip K. Dick-életmű felújítása a hazai könyvpiacon, májusban érkezett az 1964-ben megjelent Időugrás a Marson című kötet friss megjelenéssel, hamarosan pedig jön az 1956-os Az utolsó tréfa.
Az eredetiben The Man Who Japed címet viselő kötet a Dick-életmű korai szakaszának egyik darabja. Lényegében egy ijesztő tanmese egy olyan társadalomról, amely a rend fenntartása érdekében bármit képes feláldozni, még akár a saját szabadságát is. Komolysága mellett azonban ebben Dick sok regényével ellentétben némi humor is megtalálható, így nem a „legelborultabb” darabok közé tartozik. Ennek köszönhetően pedig talán könnyebben is olvasható.
A történet Newer York városában játszódik, amely túlélte ugyan a holokausztot, de nagy árat kellett fizetnie érte. Nagyon merev erkölcsi törvények uralják a rendet, amit ráadásul fürge robotok vigyáznak, akik szigorúan figyelik az emberek viselkedését. Már akár a legkisebb kihágás is személyes katasztrófát vonhat maga után.
Az események főhőse Allen Purcell, aki azok közé a kevesek közé tartozik, akik szó szerint képesek megváltoztatni a világot, és amikor olyan kormányzati állást ajánlanak neki, ahol a közerkölcs felelőse lehet, elhatározza, hogy változtat, amin csak tud. Ehhez azonban tenni kellene valamit azzal a fejjel a szekrényben…