Pizzaszelet homokkal, tengerparton

„Épp azoknak van a legnagyobb szükségük egy kis kikapcsolódásra, akik nemrég tértek haza a nyaralásból”. Ezzel a fura, de mégis csak lényeglátó megjegyzéssel ajánlják többek között Johan Idema Hogyan legyünk jobb turisták? című könyvét. Nem hinnénk, hogy ebbéli ténykedésünk is korrekcióra szorul, illetve azt gondolhatnánk, hogy a turistáskodás nem igényel különösebb körültekintést, tudást. Pedig de.

Kép forrása

Tehát még idejében szólok: valamit, vagy több valamit nagyon nem jól csinálunk, amikor turisták vagyunk. Idejében szólunk, hiszen még csak május van, előszezon, az idény nyitánya előtt egy egész perccel. 
Johan Idema Hogyan legyünk jobb turisták? című könyve két dolgot ismertet meg az olvasókkal: elmondja, hogy mit csinálunk rosszul és hogy mit kell tennünk utazásaink, vakációinkkal kapcsolatban. A szerző kielemzi, hogy melyek azok a tipikus hibák, melyeket már az utazások, túrák előkészítésekor rosszul teszünk, nem kihagyva, hogy néha egy csomó mindent kihagyunk. A kötet második része – és ez a fősodor – arról szól, hogy miként tudjuk a kívánt utat legjobban mégis átpihenni, élvezni a kényelem, az ismeretszerzés és praktikum jegyében. 
Idema úgy véli, aki jobb turista, az jobb ember is, avagy fordítva. Elénk tár tehát egy ügyes kis útmutatót, melyből többek között kiderül, hogy miként lehet minden egyes utazást egyénivé varázsolni, hogyan zárhatjuk ki az utazásainkból a rizikófaktorokat, hogy lehet optimalizálni a célállomás(ok)on található látnivalók és a relatíve rövid idő tényviszonyát. A szerző számos idegenforgalmilag célpont ország, város, térség szokásrendjéről is tájékoztat a közlekedés, az étkezés, a szállás, a higiéniai feltételek, az egészségügyi ellátás, a belépőjegyárak és a helyi hagyományok, szokások tekintetében. Az író többször is hangsúlyozza: rémisztő napok várhatnak ránk, ha nem fordítunk időt és figyelmet utazásaink előtt a fontos dolgokra, például a megfelelő ruházat, a pénz-iratok-telefon kombó biztonságára, a kitűzött útvonalakról szóló tájékoztatók ismertére stb. Idema arra is felhívja a figyelmet, hogy a sablonos, mindenki által bevett idegenforgalmi programok helyett néha érdemes egyéni változatokat is kipróbálni és nem elmenni ezredszerre is ugyanabba a tengerparti kisvárosba homokot lapátolni a pizzaszeletünkről a strandon.