Kávéházak éjszakája

MEGJELENT: 2019. május 16. | SZERZŐ: László T. András

Mintegy harminc budapesti helyszínen, száz kulturális programmal, többek közt felolvasásokkal, koncertekkel és a kávékultúrához kapcsolódó sétákkal várják a közönséget az idei Kávéházak éjszakája május 17-i programjain. 
     
Kép forrása

Budapest Főváros Önkormányzata tavaly hívta életre először a rendezvényt, hogy egyrészt reflektáljon a főváros már meglévő értékeire, továbbá felelevenítse azt a kulturális nagyhatalmi státuszt, amely a századfordulón Budapestet jellemezte. A tavaly első alkalommal megszervezett program húsz helyszínen mintegy négyezer látogatót fogadott.
Ezen az estén a közönség megismerheti város emblematikus kávézóit, ahol a szervezők történelmi, zenei, színházi és irodalmi eseményekkel, valamint a kávékultúrához kapcsolódó előadásokkal készülnek.
A szervezők az irodalmi események közül kiemelteék Hámori Gabriella előadását, aki Gyarmati Fanni naplójából olvas fel részleteket a Pozsonyi utcában, Balsai Móni és Trill Zsolt színművészek Mészöly Miklós és Polcz Alain levelezését keltik életre a Tranzitban. Arany János és Petőfi Sándor levelezéséből Kamarás Iván és Fenyő Iván olvas fel a Centrálban, Ady Endre és Csinszka kiadatlan levelei alapján pedig Zeke Zsuzsanna irodalomtörténész tart előadást az Ibolya presszóban az Ady100 sorozathoz kapcsolódva.
Mindezeken túl a Sebő Együttes Igaz Hang című megzenésített verses estje és számos könyvbemutató is várja az érdeklődőket, de koncertet ad az este folyamán Pátkai Rozina, Kökény Attila, Gájer Bálint, az Éles Gábor-Trió, Elza Valle és még számos dzsesszzenei formáció is.
A kávékultúra iránt érdeklődőket több helyszínen várják barista oktatók bemutatókkal és kóstolókkal, de lesznek kávéházi és várostörténeti séták is, amelyek különböző útvonalakon és tematika szerint mutatják be a fővárosi kávéházakat és azok környékét. A sétákon a Bauhaus 100. évfordulójáról is megemlékeznek.



Megosztás