Versmaraton – kortárs költőkkel

MEGJELENT: 2019. március 14. | SZERZŐ: László T. András

Kortárs költők szavalják verseiket tizenkét órán át a kilencedik alkalommal meghirdetett Versmaratonon a költészet napján, április 11-én. A rendezvény célja a kezdetektől az, hogy közelebb vigye az olvasókhoz a kortárs költészetet. Ennek érdekében Az év versei 2019 antológia mintegy száz szerzője adja elő költeményeit, de a kezdeményezéshez számos kísérőrendezvény és pályázat is kapcsolódik.

Kép forrása

A szervezők azt szeretnék, hogy a költészet napján ne csak a klasszikusok, hanem a ma élő költők is reflektorfénybe kerüljenek. Ennek érdekében több új elemmel is bővül a program: az Egyetem téren például nagyméretű LED-falon, az Irodalmi Múzeum udvarán pedig kivetítőn lehet követni a felolvasásokat. A HangHordozók pályázat résztvevői Az év versei 2018 antológiából választhatnak költeményeket megzenésítésre, a döntőt közönség előtt tartják az A38 hajón május 4-én.
Zsille Gábor költő, Az év versei 2019 antológia szerkesztője elmondta, hogy a válogatás 2002 óta jelenik meg a Magyar Napló Kiadó gondozásában a kortárs magyar költészet legátfogóbb munkájaként. Az idei kötetben 101 költő munkái kaptak helyet. Zsille Gábor egy kísérőprogramról is szót ejtett: a Költők futásán április 6-án bárki csatlakozhat az antológia szerzőihez, akik negyvenkét kört futnak majd a Ferenc téren.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke több új kezdeményezést jelentett be: a Debüt-díjjal harminc év alatti, elsőkötetes prózaírókat és költőket jutalmaznak majd, míg a Szaval a Suli pályázatra gimnáziumi osztályok küldhetnek videókat arról, ahogyan kedvenc versüket szavalják közösen. A Vers-Kép pályázat a képzőművészeknek szól: Az év versei antológia versei által ihletett munkáikból az írószövetség székházában rendeznek kiállítást.
Megosztás