Fizess verssel

Csütörtökön, a költészet világnapján, a Julius Meinl immár Magyarországon is hagyományossá vált kampányának köszönhetően számos kávézóban lehet verssel rendezni a számlát. A magyar vers- és kávékedvelőknek kell mást tenniük, csak rendelni egy kávét – azoknak a helyeknek az egyikén, amelyek csatlakoztak a kezdeményezéshez – és egy költeménnyel kifizetni azt.

Kép forrása

A Julius Meinl jóvoltából egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjuk árát egy verssel vagy akár egy idézettel rendezhetik a kampányhoz csatlakozott éttermekben és kávézókban.
A Fizess Verssel kampányban való részvételt az éttermek és kávézók ajtómatricákkal, plakátokkal, valamint az asztalra kihelyezett nyomtatványokkal és ceruzákkal is jelzik. 
A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is összegyűjtik majd a március 21-én íródott költeményeket, és 2019. április 11-én (a Magyar Költészet Napján) kiállítják őket egy héten keresztül az Akvárium Klubban.
És most lássuk a résztvevő helyek listáját! 
    Akvárium – Budapest 1051 Erzsébet tér 12.
    Átrium Park Étterem – Budapest 1138 Váci út 45
    Café Park – Budapest 1117 Irinyi József u. 4-20.
    Cziniel Cukrászda és Kávéház – Budapest 1033 Nánási út 55.
    Dunapark Kávéház – Budapest 1137 Pozsonyi út 38.
    Jókenyér Budapest – 1126 Istenhegyi út 23.
    MKB Pepperhouse – Budapest 1134 Kassák Lajos utca 18.
    MKB Pepperhouse – Budapest 1056 Váci utca 38.
    Nem adom fel Kávézó és Étterem – Budapest 1082 Baross u. 86.
    Office Garden étterem – Budapest 1117 Alíz utca 2.
    Parkway – Budapest Könyves Kálmán krt. 54-58
    Rózsavölgyi Szalon – Budapest 1052 Szervita tér 5.
    SE Nagyvárad Téri Elméleti Tömb étterem – Budapest 1089 Nagyvárad tér 3.
    Szecesszió Kávéház – Budapest 1054 Honvéd u. 3.
    T.G.I. Fridays Étterem – Budapest 1062 Oktogon tér 3.
    T.G.I. Fridays Étterem – Budapest 1062 Váci út 1./Westend City Center
    Trabant Bisztró – Budapest 1051 Október 6. utca 16-18.
    Vian Café Liszt Ferenc tér – Budapest 1061 Liszt Ferenc tér 9.
    Vian Café Gozsdu Udvar – Budapest 1061 Király utca 13/C
    Vian Café Bisztró Bazilika – Budapest 1051 Hercegprímás utca 15.