Már többször is hírt adtunk, s ajánlottuk Röhrig Géza versesköteteit. Ő az az autentikus, szellemi alkatú ember, egy soul man, egy Saul Man, aki a Saul fiának főszereplőjeként nemcsak a nagyvilágnak, de nekünk magyaroknak is megmutatott valamit egy különleges érzékenységű művészetből. Új könyve, az Angyalvakond ötven részben mesél a hajléktalanokról, fizikai nyomorúságokról, lelki fájdalmaikról, kitaszítottságukról, szűkölködő, nyomorgó életükről.

Kép forrása

Engedje meg az Olvasó nekem, hogy túlzásokba essek! Természetesen én is csak a Saul fia film után figyeltem fel Röhrig Gézára, mint költőre, viszont azonnal rajongója lettem, de most kiadott, Angyalvakond című verseskötet kapcsán az egyik első gondolatom az volt, hogy ez bizony egy Allen Ginsbergbe oltott József Attila. 
A könyv a Fedél Nélkül Könyvek sorozat részeként látott napvilágot, a Fedél Nélkül hajléktalan újsághoz hasonlóan ezt a kiadványt is csak a fővárosi hajléktalanoknál lehet (egyelőre) megvásárolni, nálunk viszont a borítóra írt árnál jutányosabb áron. (Később gondolom, lesz ez már rendes bolti forgalomban is.) 
Az új Röhrig könyvet a Nyugati aluljáróban vásároltam meg két hajléktalantól, egyikük, egy ijfú hölgy, kerekesszékben ült, a fiatal férfi szakáll és szemüveg mögül árulta a portékát. Nem akarom mutatni, hogy mennyire lesújt, amikor azzal találkozom, hogy valakik hajléktalanok, hát igen, elmondom, hogy a könyvvétel után feljöttem a felszínre és bementem a Nyugatinál lévő McDonaldsba. Ezzel most csak arra akarok utalni, hogy a közember, aki napi betevőjét lakhelyén fogyasztja naponta cserélt ruhájában, miközben televíziója távkapcsolóját és számítógépét nyomkodja, fényévekre van a városok, nagyvárosok nyomorgó nincstelenjeitől. 
Röhrig az ilyen közember által mégis csak megnyilvánuló együttérzésből fakadó látásnál lejjebb és beljebb vezet minket, egészen a szenvedő lélek legmélyére, valahol oda, ahol Jónás hunyorgott a sötétben a cet gyomrában. Kínosan jó versek ezek a ma világából, a szenvedés, a halálközelség, az elhullás, az állati sorba jutás mocskos és terhes állomásairól. Végső állapotok, végtelen gyötrelmekkel tele, valahol igen, nagyon is, a Saul fiában látható állandósuló pokoli téboly belsejében. A könyvhöz Nádas Péter írt utószót, ott olvashatjuk a következő töményet: „Verses portrékat ír összetéveszthetetlen, csodálatos emberekről. Ilyen műfaj nem létezik. A csillagos égbe veri bele a fejét a gondolkodásával.”