Olvass Homéroszt!

MEGJELENT: 2019. február 6. | SZERZŐ: Rácz

Tegye föl a kezét, aki tudott arról, hogy létezik nemzetközi Homérosz-olvasás! Lám csak! Akkor elmondom, hogy ez egy afféle nemzetközi flashmob, amelyen minden résztvevő Iliászt, illetve Odüsszeiát olvas. Mondjuk, ezt alighanem már az első mondatból kitalálták… Na, jó, akkor mondok mást is.  

Kép forrása
 
Az eseményre eddig négy földrészről százötvenhárom színház, egyetem, múzeum, középiskola, minisztérium és gazdasági vállalkozás jelentkezett és szerte a világból több mint nyolcezren regisztráltak, hogy felolvasóként vehessenek részt a nagyszabású Homérosz-olvasáson.
Naná, hogy mi, magyarok is csatlakoztunk a kezdeményezéshez. A zseniális Devecseri népe nem maradhat ki ebből a parádéból. 
A szervezők először a Színművészeti Főiskolásoknál kopogtattak, de terveik szerint megkeresik a magyar kulturális, tudományos, gazdasági és politikai élet vezető szereplőit, hogy részvételükkel tegyenek hitet az emberi kultúra alapértékeinek tisztelete mellett. A kissé patetikus, de Homéroszhoz kétségkívül illő megfogalmazás az övék. Mi azt mondanánk: mindenki jelentkezzen, aki szereti Homéroszt, van kedve, esetleg tehetsége a nyilvános felolvasáshoz, és amúgy jó bulinak tartja a klasszikusok ilyesforma újraértelmezését. 
A magyarországi Homérosz-olvasás a szervezők tervei szerint március 22-én délután 4 órakor kezdődik az Ódry Színpadon azzal a sorral, hogy „...Haragot zengj, istennő, Péleidész Akhilleuszét...” (Iliász, 1,1.sor), s valamikor másnap hajnalban érünk majd el odáig, hogy „...Így rendezték ők a lovas Hektór temetését.” (Iliász 24, 804.sor). A kezdeményezők elképzelése szerint ötven-hatvan soronként váltják majd egymást a felolvasók. Erre számíthat, aki jelentkezik. 
A jelentkezéseket a spilak.klara@szfe.hu, vagy a karsai.gyorgy@szfe.hu email címen várják.
Ja, és aki az elején föltette, most már leteheti a kezét…
Megosztás