Mint minden évben, ez alkalommal is érdemes száma venni azokat a szerzőket, akiknek művei felszabadulnak a jogvédelem hatálya alól. A jelenlegi szabályozás szerint az alkotó halálát követő évtől számított hetven esztendeig a műveinek megjelentetése engedélyköteles, így 2019. január 1-től az 1948-ban elhunyt írók könyvei lesznek szabadon terjeszthetők.

Kép forrása

Hogy a kiadók találnak-e szemezgetni valót a most felszabaduló életművekben, az kérdés, de a Magyar Elektronikus Könyvtárban bizonyosan hozzáférhetővé válik számos művük. És hogy kiknek műveiből válogathatunk? Nos, közkinccsé válnak Biró Lajos (író, újságíró, forgatókönyvíró, Ady Endre barátja), dr. Gárdonyi József (jogász, mezőgazdász, író, Gárdonyi Géza fia), Hamvas József (lelkész, tanár, író, Hamvas Béla édesapja), Markovits Rodion (író, újságíró), Márkus László (kritikus, drámaíró), Sikabonyi Antal (irodalomtörténész, kritikus, az OSZK tisztviselője), Szederkényi Anna (író, lapszerkesztő), báró Villani Lajos (diplomata, író), Vámbéry Rusztem (jogász, publicista) művei. 
A felsoroltak közül igazi érdekesség nyilván a nagyon termékeny Biró Lajos életműve lesz. Kötetei, drámái, de akár forgatókönyvei között bizonyára találnak a mai szerkesztők kiadásra méltó szöveget. Hasonlóan érdekes lehet Szederkényi Anna hagyatéka, hiszen, ha azt nem is tudjuk biztosan, hogy ő lett volna, a Budapesti Újságírók Egyesületének első női tagja, de az megkérdőjelezhetetlen, hogy az első nő volt, aki felelős szerkesztőként egy országos napilapot irányított. A Kis Újság vezetése mellett többnyire polgári ízlésű női regényeket írt. Elővehető bármelyik munkája. 
És végül egy személyes kedvenc: Ha új kiadására nem is számíthatunk, antikváriumban érdemes beszerezni báró Villani Lajos könyvét, A renaissance úttörői-t. Így ír róla a hajdani ajánló: „A magyar szellem európaisága s különöse fogékonysága az olasz szellem kisugárzása iránt, magyar témává avatja akár Dante és Petrarca, akár a rinascimento megismerését. S kevesen érthették és érezhették át jobban irodalmunk e feladatát, mint épp Villani Lajos báró, akinek nemes olasz vérét mélyen érző magyar szív hajtja.”