Elhunyt a Marvel korábbi vezetője

A képregény határozottan és visszavonhatatlanul bevonult az irodalmi kánonba, sőt termékenyítően hat a filmvilágra, s nem is csak a szórakoztató jellegű alkotások terén foglalt el jeles pozíciókat, de a mívesebb film, magasabb irodalom is flörtöl a képkockák világával. Hogy ez így alakult, abban hatalmas szerepe van a tegnap elhunyt Stan Leenek, aki gyakorlatilag egy új képregénykultúrát teremtett az elmúlt évtizedekben. 

Kép forrása

Az amerikai író, szerkesztő rajzoló és grafikus, a Marvel Comics egy fő alkotója, nyugalmazott elnöke számtalan legendás képregény és rajzfilm alkotójaként vált világhírűvé. 1961-ben, Jack Kirby-vel oldalán ő rajzolta meg a Fantastic Four első vázlatait, később az ő nevéhez fűződtek a Spider-Man, az X-Men, az Iron Man, az Incredible Hulk, a Black Panther és az Avengers rajzai, figurái és látványvilágai.
Lee-t az Igazság Ligája sikere után a Marvelnél azzal bízták meg, hogy alkosson egy, az Igazság Ligájához hasonló szuperhőscsapatot. Lee újítása abban állt, hogy a korábban tökéletesre festett szuperhősöket emberibbekké tette, akik hibáznak, vívódnak, változnak és legfőképpen fejlődnek a kalandjaik során – írják róla a képregények nagy ismerői. Nekünk, hozzá nem értőknek, Lee inkább a szuperhősök csodavilágát jelenti, amit, akár így, akár úgy, de mindenképpen ő hozott el nekünk. 

Pályafutása során hetvenöt országban, huszonöt nyelven, több mint kétmillió példányban jelentek meg képregényei. Képregényfiguráival huszonnégy animációs tévésorozatban és számos játékfilmben is találkozhattak a nézők.

A Marvel Comics egykori elnöke kilencvenöt éves korában, több éves betegeskedés után tüdőgyulladásban halt meg egy hollywoodi kórházban.