Tébolyodott, a legújabb Trump-könyv címe

Pert indítottak Omarosa Manigault Newman volt fehér házi alkalmazott ellen, mert megszegte a munkaszerződésében foglalt titoktartási fogadalmat és botránykönyvet írt Donald Trump elnökről. Az amerikai elnök kampányszervezete az amerikai sajtónak megküldött közleményben tudatta, hogy New Yorkban benyújtotta a perkeresetet.

Kép forrása

Manigault Newman korábban Trump egyik valóságshow-jának szereplője volt, és az elnök a választási győzelem után tanácsadói munkát kínált neki a Fehér Házban. Az ő feladata volt a kapcsolattartás az afroamerikai közösségekkel. 2017 decemberében azonban „összeférhetetlen magatartása” miatt megváltak tőle. 
Most könyvet írt Tébolyodott címmel a Fehér Házban töltött hónapokról, s ebből kiderül, hogy titokban minden magánbeszélgetést rögzített az elnöki hivatalban, sőt, már korábban, a választási kampány idején is.         
Írásában a nő „rasszistának és bigottnak” nevezi Donald Trumpot, aki szerinte mentális állapota miatt nem is alkalmas az elnökségre. Azt is állítja, hogy Trump még 2003-ban televíziós műsora egyik felvételén használta a „néger” szót, bár hozzátette, ő nem hallotta ezt, csak valakitől hallott róla. A héten megjelenő könyv népszerűsítésére Manigault Newman az elmúlt napokban televíziós és rádiós interjúk egész sorát adta, és nyilvánosságra hozta az általa rögzített beszélgetések több hanganyagát is.      
Donald Trump „lecsúszottnak, dilisnek, és zavartnak” minősítette őt, és egyik keddi Twitter-bejegyzésében azt írta: „jó munkát végzett Kelly tábornok (a kabinetfőnök), hogy gyorsan kirúgta ezt a kutyát”. Egy másik keddi tweetjében az elnök ismételten cáfolta Omarosa Manigault Newman azon állítását, miszerint használta volna a „néger” kifejezést. „A szóhasználatomban nem szerepel ez a kifejezés, soha nem is szerepelt” – írta miniblogjában Trump.         
Omarosa Manigault Newman több televíziós interjúban is tagadta, hogy titoktartást is tartalmazó szerződést írt alá, amikor dolgozni kezdett a Fehér Házban. Arra azonban nem emlékezett, hogy a választási kampányban végzett munkája kezdetekor aláírt-e szerződést.