Oly sok egyéb részlet mellett ma már külön filozófiát, életstílust jelent otthonunk, házunk, lakásunk, életterünk rendjének, illetve rendetlenségének volta is. Tisha Morris Rendterápia című kötetével sem tett mást, mint e két dolgot magyarázza és rakja helyre. Mert a rend és rendetlenség valahol édestestvérek. Én már csak tudom, hiszen baromi rendetlen vagyok.

Kép forrása

És mint minden rendetlen, magam is vallom, a világ hápogói ellenében, hogy a rendetlenség valójában egy olyan káosz, melynek okozója, létrehozója nagyon is ismeri annak belső logikáját, tehát az, mégiscsak egyfajta rend. A Rendterápia szerzője persze korántsem osztja álláspontomat és szépen sorjában tesz rendet a fejekben arról, hogy miként kell egy otthont rendben tartani. A szerzőről a kiadó elárulja, hogy nemcsak a – számunkra érthetetlen és befogadhatatlan – fengshui szakértője (bármit is jelentsen ez), illetve energetikai gyógyító, (ami ugyancsak bármit jelenthet), de olyan, a valósághoz közelebb álló szakmák képviselője is, mint a belsőépítészet. A kötetben ennek megfelelően bőséggel kapunk megalapozott és annak vagy még annak sem tűnő bölcsességeket, életvezetési tanácsokat arra nézvést, hogy – ha nem tudnánk – miként kell egy lakást, házat rendben tartani. 
Egy korábban írt recenzió is beugrott erről. Akkor egy újkori minimalista irányzat diktátorai például azt a tanácsot adták, hogy mindent csomagolja be a lakásodban, és amikor bármire szükséged van, akkor vedd ki ezekből a csomagokból, majd a végén döbbenj meg, hogy milyen sok minden maradt hosszú idő után is becsomagolva. Morris is így okoskodik: ketté kell választani lakásunkban a tárgyakat a feltétlenül és a rendkívül ritkán szükségesek két csoportjára. Könyve nem feltétlenül mindenki számára befogadható, de a könnyed fogyaszthatóságot szem előtt tartva írta meg. Fejezeteiben többek között felhívja a figyelmet az otthoni rend illetve a tárgyak életminőségre és személyiségre gyakorolt hatására, az üres terektől való félelemre, az „ez már sok holmi egy lakásban” szemléletre, az ego és a változás kapcsolatára, az emléktárgyakhoz való ragaszkodás lelkiségére és az egyes fölösleges tárgyak szétszortírozásának, praktikus raktározásának trükkjeire. Érzem, hogy a kötet nekem is szól, s ígérem, amint van fejlemény és rend, új, hasonló írással jelentkezem.
Addig is ki-ki gondolkozzon el, hogy a feltétlenül és a rendkívül ritkán szükségesek csoportjai közül, melyikbe tenné Tisha Morris könyvét!