Ember az állatban

Sokan ismerik azt az emberi élményt, mely szerint az állatoknak az emberhez hasonló tudást, lelket, érzelmeket, kommunikációs képességeket tulajdonítunk. Erről leginkább az eb- és macskatartók szoktak hosszan mesélni, de Pálfi Norbert úgy am block veszi az állatvilágot és láttatja emberinek az ott zajló láthatatlan szellemi, lelki és érzelmi folyamatokat. A Noé bandája szerzője állítja: igaz történeteket ad közre igazi állatokról.

Kép forrása

A kötet szerzője vélhetően nagyon szereti az állatokat, sokat figyelte, elemezte őket, és ahogy ma mondják: túl is gondolta. A Noé bandája egy állatmesék legszebb hagyományait tovább vivő, lényegében inkább a filozófiát, mint tudományosságot magában rejtő történetfüzér. Az epizódok sora az Ószövetség ismert fejezte, Noé, az özönvíz és a híres bárka adta keretek között kapott új értelmet. Pálfi Norbert sok-sok humorral és finom tanulságkereséssel átitatva mondja meséit. Történeteiben, miként Aesopusnál és La Fontaine-nél, az állatok emberi tulajdonságokkal léteznek, s ennek megfelelően gondolkoznak, s teszik dolgukat a bárka által szűkre szabott, ám valóban lenyűgöző színtéren. A kötet célja bizonyára az volt, hogy a régi tanmeséket új, korszerű köntösbe csomagolva kapják meg az olvasók, hiszen az özönvíz és La Fontaine óta is sok víz lefolyt a Dunán, (hogy stílszerűek maradjunk). És persze, mivel a kötet telis-teli van megszemélyesítésekkel, rá kell jöjjünk, hogy a Noé bandája hősei, bár állatok, valahol mindannyian egy-egy embert alakítanak, formálnak, így aztán a különböző anekdotáknál bizony, 21. századi, esendő, hibázó emberi önmagunkra ismerhetünk.