Díjazott gyermekkönyvek

MEGJELENT: 2018. június 11. | SZERZŐ: Gábor Bálint

A 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok hagyományos elemeként pénteken átadták Az év gyerekkönyve díjakat a budapesti Vörösmarty téren. Az elismerést immáron harmadik alkalommal, öt kategóriában, független szakmai zsűri döntése alapján ítélték oda a 2017-es megjelenéseket díjazva.

Kép forrása

Az év gyerekkönyv írójának Gimesi Dórát választották A Macskaherceg kilencedik élete (Pozsonyi Pagony) című kötetéért. Az év legjobb ifjúsági könyvének szerzője Sepsi László lett az Ördögcsapás (Tilos az Á Könyvek) című kötetért. Az év illusztrátora Hans Christian Andersen A vadhattyúk (Scolar Kiadó) című kötetének illusztrálásért Békés Rozi lett, míg az év fordítójának Molnár Zsófiát választották Christelle Dabos A tél jegyesei – A tükörjáró (Kolibri Gyerekkönyvkiadó) című kötet magyarra átültetéséért. 2017 leginnovatívabb könyve a Szívlapát (Tilos az Á Könyvek) című fiataloknak szóló kortárs versantológia volt, amelyért Péczely Dóra szerkesztőt díjazták. A HUBBY, folytatva az elmúlt évek gyakorlatát, idén is különdíjat ítélt oda egy-egy hosszú ideje magas színvonalon alkotó gyerekkönyv szerzőnek és illusztrátornak. A különdíjat idén Mészöly Ágnes író és Herbszt László illusztrátor kapta. 
A zsűri tagjai ebben az évben Bacsó Péter magyartanár, Hermann Zoltán irodalomtörténész, Pálfi Zsuzsanna könyvtáros tanár, Orosz Ildikó újságíró, szerkesztő és Varga Emőke irodalomtörténész, főiskolai tanár voltak. Idén először egy kilenctagú diákzsűri is segítette a legjobb könyvek kiválasztását. A diákzsűri tagjai kilenc iskola tanulói közül kerültek ki. Az iskolák különböző projektmódszerek keretében dolgozták fel a díjra jelölt könyveket. A diákzsűri összesített pontszámai alapján Schmidt Cecília Egyik kutya, másik eb (Csimota Könyvkiadó) című képeskönyve  bizonyult a mezőny legjobbjának. 
Az év gyerekkönyve díjakat összesen ötszázezer forint értékben adják át, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatásának köszönhetően.



Megosztás

Egypercesek

Elvarázsolt fantasy

Elvarázsolt fantasy

A szerző nem szégyelli a műfajt fenekestül felforgatni

Rácsversek és Napharang

József Attila-díjas költő, sikeres közgazdász

Kedvencünk, a Balaton-felvidék

Természeti kincsekben gazdag táj, amely mindig tud újat mutatni

Már 100x megmondtam

A történet mindig egyedi és mégis általános

Fotós sorsok

„Egy történeti ívet próbáltam megkonstruálni"

Feliratkozás a hírlevélre

Email