Luther képkockák

Luther Márton életét bemutató tízrészes rajzfilmsorozatot készíttet a Magyarországi Evangélikus Egyház megbízásából Richly Zsolt Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. A sorozat 2017-ben a reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából született. 

Kép forrása

Richly Zsolt rajzfilmrendező, grafikusművész a sorozat keletkezésével kapcvsolatban egy beszélgetésen úgy nyilatkozott, hogy ő eredetileg életrajzi filmet szeretett volna készíteni, mert balladát vagy gyerekfilmet a Kőműves Kelementől az Árgyélus királyfin át a Molnár Annáig többet is készített már.
A rendező a maga vallomása szerint Luther jellemét szerette volna megmutatni. „Nem szentként ábrázolva, hanem egy vívódó, konok és harcos emberként, akinek vannak nehéz éjszakái, és keresi az Istent.” 
A sorozat sikeréhez bizonyosan hozzájárul a filmben látható fametszetstílus, amelyet Heltai Gáspár fabuláinál próbált ki először a grafikus rendező. 
Az epizódok szövegét Lackfi János írta, aki költő, regényíró és fordítóként járatos a szövegkönyvek írásában. A népszerű író – Richly Zsolt szerint – „Nagyon elmélyedt Luther életének megismerésében. Munkának tekintette a legelején, de a hat-hét év alatt, amíg a film készült, nagyon megszerette ő maga is. A filmmel együtt élt ő is. Ő választotta ki Luther életéből azokat a pillanatokat, életszakaszokat, amelyeket a film epizódjaiban láthatunk, amelyeket grafikailag feldolgoztam”.
Az eredeti koncepció egyébként tizenkét epizódról szólt. Időhiány és takarékosság miatt azonban rövidíteni kellett, ezért csak tíz részes lett a sorozat.  Sajnos úgy, hogy a legutolsó epizód húsz évet ölel fel Luther életéből, a házasságától a haláláig.
A film elsősorban a fiatalabb korosztályt szólítja meg, az egyes epizódok akár oktatási segédanyagként is használhatók. Készül a film képregényváltozata is. Ezt szeptemberre, iskolakezdésre szeretnék megjelentetni az alkotók.