E sorok írója a napokban vett egy igen remek, jó minőségű, trendinek tűnő kapucnis, cipzáras pulcsit. Már napok óta viseltem, amikor észrevettem a diszkrét márkajelzést: Dissident. Azaz magyarul: disszidens, azaz illegális kivándorló. El is méláztam nagy hirtelen azon, hogy ma már ki emlékszik erre az egykor rettegett kifejezésre, most, amikor az illegális bevándorló a hétköznapok mumusa. Akos Doma A vágyak útja című könyve a hetvenes évek disszidenseinek világába röpít el, nem hagyva kétséget a menekülő magyar család keserédes sorsfordulásának meglepetései felől.

Kép forrása

„Nekünk legalább annyi vigaszunk van, hogy a háború után harapófogóval tépték ki a lelkünket. Nyugaton önként adták oda, ez a különbség..." Leginkább ez a mondat foglalja össze legjobban az 1963-as budapesti születésű Akos Doma németországi író A vágyak útja című regényét. A hetvenes évek szocialista országok egyikében játszódó történet főhősei eldöntik, hogy disszidálnak, azaz illegálisan kivándorolnak Nyugatra. Igen, így nagybetűvel, mert – ha valaki koránál fogva nem tudná – az akkori Nyugat nem feltétlenül jelentette a földrajzi nyugatot, hanem a demokratikus társadalmi berendezkedést a diktatúrával szemben. Akos Doma természetesen egy magyarországi család szökésének históriáját meséli el, a család különböző tagjainak nézőpontjából. Maga a szerző ekként vérbeli magyar kozmopolita, már, ami korai vándorlását illeti, Magyarországon született, itt nevelkedett, majd szüleivel Olaszországon érintésével Angliába disszidált, hogy aztán a kelet-bajorországi Ambergben telepedjenek meg tartósan. A vágyak útja tehát cakompakk önéletrajzi írás is, legalábbis, ami a történet tapasztalati részét illeti. A regény hősei életformálódásán keresztül nem csupán egy izgalmas kaland, egy életmódváltás, egy szabad világ utáni vágy beteljesülése a disszidálás, hanem egy rút világ két arcának összevetése, ahogy fenti idézett regénybeli mondat is hangsúlyozza. A fojtó légkörű szocialista diktatúrában anyagilag és szellemileg is nyomorgó értelmiségi család a nyugati félteke menekülttáboraiban majd a véglegesnek tűnő új lakóhelyen sem kap feltétlenül jobb vagy szebb életet. A felnőttek megalázottságtól, csalódottságtól keserű szájízzel tapasztalják meg, hogy amíg keleten a pártpolitika, addig nyugaton a pénz terrorja tartja fogva az állampolgárokat, s fosztja meg őket az emberi élet alapvető szépségeitől. A gyerekek, a család legfiatalabb tagjai ugyanakkor reménykeltően másként látják: számukra egy jelentős léptékkel szélesebbre tárt kapun át jut el a szabadság, az önmegvalósítás, a vágyott jobb élet, a hagyományos értelemben vett jólét megvalósításáig.