Idén harmadszorra adják át a Libri-díjakat

MEGJELENT: 2018. március 13. | SZERZŐ: Gábor Bálint

Ebben az évben immár harmadszorra adják át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A két évvel ezelőtt alapított elismerés az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit jutalmazza.

Kép forrása

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. feladatának tartja az olvasás népszerűsítését is, ezért 2016-ban létrehozta a Libri irodalmi díjat és az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A versenyben mindig a megelőző évben megjelent, kortárs magyar szerzők által magyarul írt, első megjelenésű szépirodalmi és tényirodalmi művek vehetnek részt, melyek hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak. 
Az alapítás évében Rakovszky Zsuzsa Fortepan című kötete és Bartis Attila A vége című regénye volt a díjazott, 2017-ben Jászberényi Sándor kapta a Libri irodalmi díjat A lélek legszebb éjszakája című novelláskötetéért, Kepes András pedig Világkép című művéért vehette át a közönségdíjat.
Ebben az évben negyvenkét kiadó száznegyvenhárom könyvét – ötvenhárom tényirodalmi kilencven szépirodalmi kötetet – tartalmazó listát vizsgál át a Libri által összeállított, százhét tagú bizottság. Szavazataik nyomán alakul ki az a tíz könyvből álló lista, amelynek alapján a közönség és a szakmai zsűri dönthet a díjak sorsáról. 
A közönség március 20-tól május 10-ig szavazhat a Libri weboldalán és könyvesboltjaiban, áprilisban pedig a Könyvfesztiválon. A Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj átadóünnepsége május 15-én lesz. A díjazottak egy-egymillió forintot és huszonöt millió forint értékű médiatámogatást kapnak.


Megosztás

Egypercesek

Szavak a végtelenbe

Szavak a végtelenbe

Newton és Darwin közé temették Stephen Hawking hamvait

Ewan McGregor ragyog

Folytatódik a horrorműfaj egyik meghatározó klasszikusa

Elvarázsolt fantasy

A szerző nem szégyelli a műfajt fenekestül felforgatni

Rácsversek és Napharang

József Attila-díjas költő, sikeres közgazdász

Kedvencünk, a Balaton-felvidék

Természeti kincsekben gazdag táj, amely mindig tud újat mutatni

Feliratkozás a hírlevélre

Email