Határmezsgyék a könyvtárban

MEGJELENT: 2018. március 9. | SZERZŐ: Gergely András

A Kölcsey Ferenc Olvasókör, a Könyvtárellátó és a KSH Könyvtár (Budapest, Keleti Károly u. 7.) ismét izgalmas könyvbemutatóra várja az érdeklődőket. Március 22-én (csütörtökön) 17 órától a Határmezsgyék vándorai című könyvtrilógiát mutatja be a szerző, Vidra Szabó Ferenc író, szociológus, olvasáskutató, minőségmenedzser, pszicho-dráma vezető és beszélgető partnere Rácz András a Könyvkultúra Magazin főszerkesztője.

Kép forrása

A tavaly megjelent kötet a kortárs divat által kiszabott problémakörökre reagál, a fülszöveg szerint „a három, egymásba fonódó regény szereplői megszállottan keresik helyüket, identitásukat, valóság és képzelet, élet és elmúlás határvonalán egyensúlyozva”. Valójában és leegyszerűsítve mindhárom sztori a homoszexualitásról szól. 
Az első történet az Árnylovag a szocializmus világába vezet, a vidéki élet elől menekült fiatalember vívódásait boncolgatja. A kiadói ajánló szerint „végigjárja a sodródó értelmiségiek tipikus útját: újságárusítás, amatőr színjátszás, tüntetés, beszervezési kísérlet, majd biztos állás egy nevelőotthonban, később tanítás főiskolán. Kapcsolódását a környezetéhez mindvégig nehézségek kísérik, és mire kibékül azzal, hogy a saját neméhez vonzódik, megöregszik, egyedül marad.”
A második és az annak folytatásként is olvasható harmadik regény, az Inkubátorgyerek és az Észak vonzásában egy állami gondoskodásban felnővő fiú útkeresésének története. Ne lepődjünk meg, ha végül felbukkan a nagy szerelem, akiről azonban nem egészen világos, hogy inkább fiú, vagy inkább lány…
Vidra Szabó Ferencről közben azt is lehet tudni, hogy évekkel ezelőtt nevelőintézetben tartott színjátszó kört, s az ott összegyűlt tapasztalatokból merítve nyúlt az otthontalan, identitását kereső, szeretethiányos karakterekhez. De azt egyelőre nem lehet tudni, vajon a divattémán túl, van-e köze a nemi problémákhoz… Na, majd a beszélgetésből kiderül. 



Megosztás

Egypercesek

Unod a mesét? Kiabálj!

Unod a mesét? Kiabálj!

A kötetben minden lehetőség megvan a rosszalkodásra

Az összefoglalás igényével

Az erdélyi magyarság helyzete

Jöhetnek a jövőből

Időutazókat is várnak Stephen Hawking temetésére

Könyvbemutató és díjkiosztás

Elkészült Deutsch mi Comic taneszköz-család két újabb kiadványa

Merész és visszafogott kitárulkozás

Szürrealista, szatirikus, lírai, epikus hangvételű vegyesvágott

Feliratkozás a hírlevélre

Email