Történeti tudat és szakrális földrajz

MEGJELENT: 2018. február 13. | SZERZŐ: Oxi

Szent László királyról szól P. Tokár János, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője által szerkesztett kiadvány, melynek január 17-én az esztergomi Balassa iskolában volt bemutatója. A Ferences köszöntés Szent László királynak című történelmi, szakrális, krónikás és népmondai vonatkozású kiadvány a tavalyi Szent László-évhez kötődve jelent meg. 

Kép forrása

Talán nem meglepő, hogy az esztergomi ferences gimnázium korábbi igazgatója nagy örömmel és még nagyobb lelkülettel, tudással fogott hozzá a Szent Lászlóról szóló kötet összeállításának, hiszen a magyarországi ferences rendtartomány is nagy hangsúlyt fektetett a jeles uralkodóról szóló jubileumi megemlékezésekre. A szerző, P. Tokár János két nemzeti kegyhely, Mátraverebély-Szentkút és Búcsúszentlászló egyházhagyományaira és történeti emlékeire alapozva dolgozta fel Szent László életének históriáját. A könyvről a szerkesztő többek között úgy nyilatkozott: „Szent László király kettős jelleme figyelemreméltó, hiszen egyszerre volt érzékeny, kifinomult és kemény, határozott, védelmező.” A kifejezetten mutatós, albumszerű, elegáns kötet kiadója a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány a könyv ajánlására Medgyesy S. Norbert művelődéstörténészt kérte fel, akitől többek között ezt olvashatjuk: „A P. Tokár János által szerkesztett kötet lélekkel teli szövegezéssel, történeti és néprajzi szempontból hitelesen tükrözi Szent László király délnyugat-dunántúli és palóc udvarnépének tiszta, őszinte áhítatát és ebben a ferencesek nélkülözhetetlen, folyton jelenlévő, lelki erőműként szolgáló szerepét. (…) Történeti tudat, szakrális földrajz, szent költészet, krónikás hagyomány és népmondák ihlette festészet és évszázadok reménységét tükröző megélt vallásosság bemutatása ez a könyv…”




Megosztás

Egypercesek

Borzongató mesemonszun Indiából

Borzongató mesemonszun Indiából

A szerző ezúttal a szubkontinens lakóinak különleges élettörténeteire koncentrál

Március 21-én a szerelem lesz a téma

Huszonegy mű más-más szemszögből mutatja be a szerelem témáját, egy-egy extrém helyszínen

Oliver és Vlagyimir beszélgetnek

A nagypolitika egy olyan mélyvíz, melybe nem úszógumival, hanem tengeralattjáróval kell bemártózni

Egy könyvtáros csak könyvet lophat

Egy könyvtári dolgozó két éven keresztül könyveket és folyóiratokat lopott, majd eladta azokat

Magyarnak lenni büszkeség

Hangoskönyv a magyar történelemről

Feliratkozás a hírlevélre

Email