Tudnom kell –, hogy mitől letehetetlen

MEGJELENT: 2018. január 19. | SZERZŐ: Vape

Egy kémregény, amit azok is imádni fognak, akik általában nem szeretik a kémregényeket – állítja a Publishers Weekly a CIA elemző Karen Cleveland Tudnom kell című bemutatkozó könyvéről. Szinte még meg sem jelent, de máris sikeres.

Kép forrása

Lehet, hogy minden hazugság volt, amiben eddig hittél – ez egy igen erős kiindulási pontnak tűnik, még talán akkor is, ha azért ez nem teljesen egy egyedi ötlet. Ezzel együtt a CIA elemzőjeként dolgozó Karen Cleveland Tudnom kell című kötete egyszerűen letehetetlen. A tengerentúlon a könyves szakma az egekbe is emeli.
A Library Journal szerint a Tudnom kell egy sodró lendületű történetet mesél el, ami azonnal beránt mindenkit. A Jack Reacher-sorozat atyja, Lee Child pedig egyszerűen csak figyelmezteti az olvasókat a könyv olvasása előtt: „Előre szólok: ha elolvasod az első fejezetet, rögtön utána el fogod olvasni a másodikat. Ha elolvasod a másodikat, utána jó eséllyel kihagyod a vacsorát, sokáig fent maradsz, és másnap fáradt leszel a munkahelyeden. A Tudnom kell ez a fajta könyv. Egyszerűen fantasztikus” – nyilatkozta Karen Cleveland debütáló könyvéről.
A kémregény egy remek betekintés a CIA világába, ráadásul egy nő szemszögéből. A főhős Vivian Miller, aki egy mindenre elkötelezett kémelhárító elemző a „cég”-nél. Feladata, hogy felfedje Amerikában az orosz alvó sejtek vezetőit. Mindezt pedig egy sajátfejlesztésű rendszerrel teszi, ami hétköznapinak tűnő, egyszerű emberekről is képes megállapítani, hogy valójában orosz ügynökök.
Egy nap azonban egy rendkívül kényes információhoz jut, miközben átvizsgálja egy feltételezett kém számítógépét. Olyan ügynökök lepleződnek le, akik a korábbiaktól eltérően sokkal mélyebbre épültek be. Persze ez az információ nem kis veszélyt jelent. Viviannek ráadásul nemcsak a munkája, hanem a férje és négy gyereke is veszélybe kerül.
Családjáért pedig még akár a hazájának tett esküjével szemben is képes mindent megtenni. Különösen, hogy már azt sem tudja, kiben bízhat. A hűség és a hűtlenség, az állampolgári kötelezettség és a hazaárulás, a szeretet és a gyanakvás pedig kissé már össze is mosódik számára.
A Tudnom kell jogait már a megjelenése előtt több mint húsz ország kiadója megvásárolta. A műfaja elsősorban kémregény, pszhichilógiai thrillerelemekkel. Sikerét a filmes szakmai is látja: már el is keltek a filmes jogos, sőt információk szerint a főszereplőt is kiválasztották. A vásznon Charlize Theron lesz Vivian Miller. Hogy mikor, azt viszont még nem tudni.




Megosztás

Egypercesek

Kódexek a neten

Kódexek a neten

Digitálisan is elérhetők az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár kódextöredékei

Virtuális Frankenstein-fiú

Mutasd a profilod, meg nem mondom, ki vagy

Tinik Szobabiciklivel

Tinédzserek forgatnak filmet Stephen King Stationary Bike című novellájából

Kifutóra a vasfüggöny mögül

Három év után új könyvvel jelentkezett a népszerű szerző

Tudta Ön, hogy a múlt disztópiájában él?

Tömegkultúráról és annak szubkulturális gyökereiről, élvhajhászásról és össznépi tébolyról