Kínai szobrok és festmények a Széchenyi Könyvtárban

Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei címmel nyílt több mint száz festményt és szobrot felvonultató kiállítás csütörtökön az Országos Széchényi Könyvtárban.

Kép forrása

Az elmúlt években számos téren élénkült meg a kínai-magyar kulturális együttműködés, ennek keretében sok kulturális esemény valósult meg – mondta a megnyitón az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. Hoppál Péter hozzáfűzte: a szoros kulturális kapcsolatok, amelyek az egyre élénkülő gazdasági együttműködést kísérik, nem régiek, de annál élénkebbek. Ez a fejlődés a magyar kormány keleti nyitásának eredménye, amely az Egy övezet, egy út együttműködéshez is kapcsolódik – emelte ki.
Az államtitkár elmondása szerint Kína több ezer éves kultúrája, mély filozófián alapuló dekoratív művészete mindig izgalmas volt a magyarok számára, akik ma már szívesen tanulják a kínai nyelvet is. Kína is szívesen fedezi fel a magyar művészetet, mint tették ezt nemrég Munkácsy festészetével vagy a Magyar Nemzeti Múzeum országukban bemutatott kincseivel – idézte fel Hoppál Péter.
Csanádi Judit, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora szerint a magyar festészetben a tradíció fellelhetően, a kínai festészetben pedig időtlenül van jelen. Az a törekvés azonban mindkettőben jelen van, hogy a tudást átadják a következő generációnak.
A Sino-Európai Alapítvány, az MKE és az OSZK szervezésében, a Magyar Nemzeti Galéria támogatásával létrejött, több mint száz festményt és szobrot felvonultató tárlat nemcsak a magyar és a kínai alkotók és alkotások között von párhuzamot, hanem a mester és tanítványa viszonyának a két eltérő kultúrában betöltött szerepe között is.
A kiállításban a modern kínai festészet atyjaként számon tartott Hszü Pejhung és az általa teremtett iskola műremekei mellett az ugyanazon nemzedékekhez tartozó magyar alkotók, mások mellett Székely Bertalan, Csók István, Szőnyi István, Menasági Péter, Kőnig Frigyes és Szurcsik József munkái láthatók 2018. január 12-ig.