Női próza Marosvásárhelyen

Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, több mint száz programmal várja az érdeklődőket a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvénye.

Kép forrása

A Románia egyik legnagyobb könyvvásárának számító rendezvényen több mint negyven erdélyi és magyarországi kiadó, valamint könyvkereskedő vesz részt. A vásárlók több ezer könyvcímből válogathatnak.
Az idei szemle díszmeghívottja a Jelenkor Kiadó és szerzőik: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba, akiknek külön estjük lesz. A vásár kiemelt programjai között szerepel az Erdély csodái című fotókiállítás, valamint A mai magyar női próza címet viselő beszélgetés, amelynek házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. A meghívottak Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa és Szeifert Natália.
Az előző évek hagyományához hűen több színházi előadás és koncert látható és hallató: az idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház nemzetközi sikereket elért Julius Caesar című előadását mutatják be. A könyvvásáron a Kaláka és Lackfi János ad két koncertet, valamint a WH együttes és Nádasdy Ádám bemutatja a Shakespeare's Sonnets and Songs című produkciót.
Az idén rekordszámú jelentkező, hétszáztizenhét gyerek és kétszázharminckilenc csapat vett részt a könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! elnevezésű irodalmi vetélkedőjén, amelynek döntőjét most tartják. A három évvel ezelőtt elindított megmérettetésen eddig összesen ezernyolcszáznegyvenöt gyerek vett részt és olvasta el a korosztálya szerint számára kijelölt kortárs szerzők alkotásait. Makkai Kinga főszervező szerint a játék már „olvasómozgalommá” nőtte ki magát a fiatalok körében. Úgy véli, izgalmas, friss kortárs könyvekkel fel lehet ébreszteni a fiatal nemzedék olvasási kedvét.
Az „ahol a múlt és a jövő...” mottójú könyvvásár az idén is több évfordulós szerzőre összpontosít, így a százhúsz éve született Tamási Áron és a kilencven éve született Sütő András nevét viselik a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek. Megemlékeznek a Marosvásárhelyhez kötődő Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról, Aranka Györgyről, valamint Kassák Lajosról és Ady Endréről is.