Mézga Géza már az égben lopja a napot

Végső búcsút vettek Nepp Józseftől, a felejthetetlen Gusztáv rajzfilmsorozat Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezőjétől. 

Kép forrása

    
A Magyar Mozgókép Mestere címmel is kitüntetett művészt életének nyolcvannegyedik  évében érte a halál.  1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal és új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel. 1964-ben készült a Gusztáv-sorozat, amelynek Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett ő volt a szülőatyja. A Mézga család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt, nem véletlenül nevezik őt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének. Televízió-sorozatain generációk szórakoztak és nőttek fel.
Sok egész estés és kisrajzfilm írója és társ-forgatókönyvírója, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) elkészítésében. Számos közös produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként dolgozott. Gyakran szerzett filmzenét is. 1983-ban önállóan rendezte a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását, majd 1986-ban a Gréti... című filmet. Az Iparművészeti Főiskola animáció tanára is volt. Az 1980-90-es években már főként a televíziónak dolgozott. 
1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a Magyar Mozgókép Mestere elismerést.
Búcsúzzunk tőle Romhányi József dalszövegével, amely a Mézga családban hangzott el estéről estére:
Mézga Géza vagyok, nem lopom a napot,
De nyakamon a csacsika család.
Elég nagy a rakás, de kicsi a lakás
És nem forgatja mesekacsaláb…
Néha légy bolond, egy kicsikét,
Elrepül úgy a szürke gond
Derül az ég.
Van abba valami báj,
Hogyha kacag a máj!