Szobrot kap Lázár Ervin

Éppen ideje volt. Budapest IX. kerületében, a Kerekerdő parkban szobrot avatnak Lázár Ervin tiszteletére. Az alkotás ünnepélyes felavatására szeptember 30-án, 11 órakor (bejárat a Vendel utca - Lenhossék utca kereszteződés irányából) kerül sor, s az avatáson Novák Katalin, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkár és Bácskai János, Ferencváros polgármestere mond beszédet.

Kép forrása

Pintér Attila szobrászművész és alkotótársa Kontur András A Négyszögletű Kerekerdő Mesélője című szobrának felállításáról tavaly szeptemberben döntött Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete. A kezdeményezést pályázati úton valósították meg, s az önkormányzat csaknem hárommillió forint önrészt ajánlott fel a pályázati előkészítéshez. A koncepció szerint a meseíró szobra mellett terveznek még több kis szobrot is a parkba, köztük lesz Dömdödöm, Mikkamakka, Ló Szerafin, Vacskamati és Bruckner Szigfrid is. 
A szobor főalakja a mesélő, az alkotók szándéka szerint nem magát az írót ábrázolja, hanem személyiségét és jellemző karakterjegyeit gyúrja össze a mesélők archetípusává. Persze, aki emlékszik Lázár Ervin szeretetteli alakjára, az kétely nélkül felismeri nagy mesemondónkat a szoborban. 
„Hangulatában a keleti meditációs kertek bölcs nyugalmát, időtlenségét idézi a kompozíció. A lekerekített kő formák organikusan kapcsolódnak a természeti környezethez. A figura hasonlótömörséggel való megfogalmazása is ezt erősíti. A Mesélő alakja mintegy az általa teremtett világtetején, egy nagyobb gömbölyded kőtömbön ül – valójában a szokásos értelemben vett posztamensén – azzal így formailag és tartalmilag még szervesebben kapcsolódva. Körülötte szétszórt ritmusban elhelyezett, különböző méretű kavics formákkal (6 db) alkot egységet, egy önálló saját univerzumot. Ezek a központinál kisebb kövek jelképezhetik a köréje gyűlt hallgatóságot, barátságos rokonlelkeket, akik körülveszik. A nézők le is ülhetnek rájuk, vagy akár felmászhatnak a Mesélő mellé, ezzel interaktívan részesei is lehetnek a történet teremtődésének” – áll a szoboregyüttes leírásában.