Gyógymód, kimenetel: nem ismert

Egy helyen így definiálták az autoimmun betegségeket: „amikor a test önmaga ellen fordul”. Nem egy vidám helyzet tehát. Tóth Kinga közelmúltban megjelent kötetében egészen apró, de annál élesebb villanásokként ható írásokban ad számot az autoimmun betegségekben szenvedők legbelső világáról. A Holdvilágképűek egy kifejezetten nehéz könyv, egy mélyről jövő kiáltás a pokolból, ahol azért persze még mindig van remény.

Kép forrása

A Holdvilágképűek egy kisprózagyűjtemény, egy olyan csokor, amely valahol Csáth Géza irodalmi és egyben orvosi jelentéseihez, valamint a beteg testben ziháló zavart lélek finom és durva változásainak leírásaihoz hasonlóak. „Autoimmun betegségről akkor beszélnek, amikor az immunrendszer kóros, támadó jellegű immunválaszt indít a szervezetben normálisan is megtalálható valamilyen struktúra ellen”, olvashatjuk az internetes lexikonban és jól érezzük, hogy ez valami végzetes és végletes dolog.  Tóth Kinga David Lynch Elefántemberének egyszerre magasztos és horrorisztikusan gótikus, halálba vágyó melankolikus gyönyörűségére emlékeztet – ha nem is szándékosan – ezzel a kisprózagyűjteménnyel. Nemigen lehet egy-egy újabb kisprózaszerű szösszenet megírása nélkül érzékeltetni, hogy mi is folyik itt, ebben a rendkívül magával ragadó, félelmetes, de jó könyvben. Így aztán jöjjön az egyik legrövidebb mű kedvcsinálónak: a Cigi. „Négy szálam van, a bakancsomba teszem, a többieknek adom, senki nem gondolná, hogy ezt szabad így, még egy slukk is életveszélyes. Az IGD nem okoz közvetlen vagy azonnali halált. Lassan rakódik a szervekre. A folyamatos láz kimeríti a szervezetet, mely hosszantartó alvásos, fekvéses állapotot okoz. Egyszerre tapasztalható az immunrendszer túl- és alulműködése. A beavatkozások víziókat, delíriumos állapotot okoznak, a kezelés nem ismert, a gyógymód nem ismert, a betegség kimenetele nem ismert. A bakancszoknimban egyszerre csak egy szál, a többieknek adom, nekem elég az az egy slukk, aztán pumpa.”