Két klasszikus, ámbár kétségkívül leginkább önéletrajzi ihletésű művét kötötte egybe a Holnap Kiadó, amikor újra bemutatta Tersánszky Józsi Jenő Egy vezérbika emlékiratai – Legenda a nyúlpaprikásról című könyvet. A huszadik századi magyar prózaírás egyik fenegyerekének számító Tersánszky ezzel újra az olvasók figyelmének középpontjába kerülhet.

Ha végigolvassuk az itt-ott fellelhető Tersánszky-életrajzokat, akkor valami kellemes bizsergéssel átitatott elégedettség érzése járhatja át az embert, főleg, a magyar irodalomtörténeti históriákat, epizódokat kedvelő embert. Akit Józsinek és Jenőnek is hívtak egyszerre, akit mind az antikommunisták, mind a kommunisták is ellehetetlenítettek, aki egyszerre tudott a legmagasabb nívójú írásművészettel élni és ugyanolyan magas szinten borozgatni a budai kocsmákban, aki megálmodta Kakuk Marci és több mesefigura, mára legendássá vált alakját, miközben a nyomortól öngyilkosságot kísérelt meg, az nem is lehet más, mint egy teljes életet élő zseni. Tersánszky, aki nemcsak a legmagasabb magyar irodalmi kitüntetést, a Baumgarten-díjat, de a Kossuth-díjat is magáénak tudhatta, első, állítólag megélhetési kényszerből írt novellái, regényei miatt került a Nyugat szerkesztőinek szeme elé és indulhatott el alkotói pályafutása. 
Az Egy vezérbika emlékiratai arról az időszakról szól, amikor Tersánszky még nem igazán tudta, hogy mitévő legyen az életben, ezért és igazságba és szabadságba vetett hite miatt buzgó vérétől ösztökélve önkéntesként részt vett az I. világháborúban, ottan is az olasz fronton. A Legenda a nyúlpaprikásról című másik mű ugyan kronológiai szempontból nem követi az előző alkotást, de ahogy abban is, úgy ebben is már fellelhető a Tersánszky által, mondhatni, védjegyként használt jellegzetes bölcselkedő, önironizáló, realista humor, mely e helyen egy nyúlpaprikásra vágyó szegény ember történetét meséli el, azzal megspékelve, hogy ha finom ételhez nem is, de egy valóságos, aranyos nyuszihoz mégis hozzájuthatott.