Átfogó iskolafejlesztési program indul

A GDP öt egész kéttized százalékát költi a magyar kormány oktatásra, ami azt jelenti, hogy a térségben Lengyelországgal együtt Magyarország költi a legtöbbet erre a célra – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedd reggel az M1 aktuális csatornán. 

A minisztert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy új, átfogó iskolafejlesztési program indul: nyolcvanegymilliárd kétszázmillió forintból közel négyszáz település ötszázhuszonhét intézménye újul meg. A politikus szerint a felújítások először azokban a megyékben – Borsod, Bács-Kiskun – kezdődnek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, de a népsűrűség is fontos szempont. Hozzátette, Pest megyében tanterembővítésekre, új iskolák építésére is szükség van.  
Megjegyezte, három éven belül minden ötödik gyerek, vagyis húsz százalékuk olyan iskolában tanul majd, amelyben valamilyen fontos beruházás, felújítás történt.  A programra uniós forrást nem vehetnek igénybe, vagyis ez teljes mértékben az állami büdzsé terhére történik majd.
Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: a felújításokat próbálják úgy végigvinni, hogy azok ne zavarják a tanítás rendjét, így például a szünidőben lesznek a munkák. Hozzátette, a projekt része az oktatási eszközök beszerzése és egy digitális program is.