Mulatásban nagyhatalom

MEGJELENT: 2017. augusztus 10. | SZERZŐ: Oxi

Több kultúrtörténeti kötetét követően nyolcvanötödik születésnapja alkalmából jelent meg Kalmár Tibor életrajzi regénye a Mulattattam és mulattam című kötet. A 88. Ünnepi Könyvhéten debütált könyv bizonyára sikerre számíthat, hiszen a szerző arról ír, amiben mi, magyarok nagyhatalom vagyunk: a mulatásról, a mulattatókról. 

A pesti kabaré, a legendás pesti humor, a pesti, magyar komikusok aranycsapatának számító színész- és kabarészínész generációjáról van szó, azokról, akik azt a korszakot jelentették, mely sajnos már inkább csak a múltról és nem a jelenről szól. Ehhez az amúgy nem rövid időszakhoz olyan nagy nevek tartoznak, akikeket Kalmár Tibor is említ könyvében, mint többek között Alfonzó, Bajor Imre, Benedek Tibor, Csala Zsuzsa, Kabos Gyula, Salamon Béla, de ugyancsak megjelennek a könyv lapjai a történetek, anekdoták fő- és mellékszereplőiként a Kalmár Tibor által rendezett darabok művészei is, mint például Agárdy Gábor, Darvas Iván, Dayka Margit, Garas Dezső, Psota Irén, Ruttkai Éva, Sinkovits Imre vagy Tolnay Klári. 
Kalmár Tibornak pedig tulajdonképpen mindent elhihetünk, amit a humorról, s főleg a pesti humorról, a pesti viccről, a pesti kabaréról mond vagy állít, mert elvitathatatlanul vezető szakértője annak. A Színművészeti Főiskola rendezői szakán (1954-ben) végzett Kalmár a Nemzeti Színház és az Állami Déryné Színház után megtalálta saját otthonát, mely ugye a munkahelye is lett: a Vidám Színpad. Itt rendezte legendássá vált darabjait:  a Férjvadász, a Lovagias ügy, a Leszállás Párizsban, a Család ellen nincs orvosság, a Good bye, Charlie, vagy az Ezt is túléltük műveket. Könyvének megírásában nem kellett senkihez sem fordulnia vagyont érő emlékekért, mert ezeket mind birtokolja, hiszen – és ezt ma már nem mindenki tudja róla – öt évtized alatt számos olyan népszerű szórakoztató televíziós műsor fűződik nevéhez, mint például a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Slágertévé vagy a Szilveszteri Színházi-buli.  



Megosztás

Egypercesek

Elhunyt Brian W. Aldiss sci-fi író

Elhunyt Brian W. Aldiss sci-fi író

Fontos érdemeket tulajdonítanak neki a brit sci-fi fejlődésében

Felderítés a Frontvonalak után

Megtartotta az első rész minden erősségét, de még több lélegzetelállító bevetéssel és szívszorító drámával találkozhatunk a regényben

Újraindul a zsebkönyvtár

Az sorozat a világ- és magyar irodalom „kötelezően ajánlott” műveit adja közre

Csillogó mementó

Nógrádi és gömöri népmesék

Százharminc kézzel írott levél

Kalapács alatt Yeats és Olivia Shakespear szerelmes levelei

Feliratkozás a hírlevélre

Email