Már nem X-akta Scully múltja

Mulder után Scullyról is kiderül, hogy hogyan is került az FBI-hoz. Már a könyvesboltokban a legendás X-akták kultsorozat kezdeteit bemutató kötet második része is. Jonathan Maberry Az ördög ügyvédje címmel írta meg a fiatal Dana történetét.

Az igazság odaát van! Ez szinte minden sci-fi rajongó agyába bevésődött. Az X-akták kedvelőiébe biztosan. Azt viszont már csak sejteni lehet, hogy az az odaát hol is van. Arról pedig fogalmunk sincs, hogy például Fox Mulder, hogy is lett ügynök és hogyan kezdett el hinni. Eddig! Kami Garcia írónő könyvéből most kiderül – írtuk nemrég A Káosz ügynöke című kötetet ajánlva. Igen ám, de a könyv elolvasását követően még mindig sokakat furdal egy másik kérdés: oké, és hogyan lett FBI-ügynök Dana Scully?!
Mindez pedig az ötvenkilenc éves, amerikai szerző, Jonathan Maberry kötetéből derül ki, melynek mi is lehetne más az alcíme, mint az, hogy az Ördög ügyvédje. Akárcsak Mulder ufós sztorijaikor Scully.
Az X-akták – Kezdetek második sztorija 1979 tavaszán játszódik. Ekkor a tizenöt éves kis Danának, nem elég, hogy új iskolát kell megszoknia, ahol ráadásul mindenki egy csodabogárnak tartja, még borzasztó rémálmok is gyötrik. Lehetséges, hogy a tudomány iránt rajongó Danának látnoki képességei vannak? Egyébként hasonlóan Mulder-hez, szintén apja munkája miatt kellett költöznie a családnak. Ezt azonban még egészen könnyen meg tudta emészteni a fiatal lány, azt már viszont igencsak nehezen, hogy álmaiban újra és újra felbukkan egy homályos alak. De vajon egy angyal lehet, vagy esetleg maga az ördög?
A hátborzongató álmok egyszer csak valóssággá válnak. Dana fényes nappal az iskola tornaöltőzőjében találkozik egy autóbalesetben elhunyt iskolatársával, Maisie-vel. Ezután többé már nem képes szemet hunyni a riasztó látomásai felett. Különösen mivel a halott lány segítségért könyörög neki. Danát ezenfelül az sem hagyja nyugodni, hogy az utóbbi időkben megszaporodó tragikus kamasz-halálesetek sem lehetnek egyszerűen a véletlen művei. Ezt alá is támaszthatja az, hogy egy napfogyatkozást ábrázoló tetoválás van mindegyik áldozat bőrén.
Az ifjú Scully nyomozásba kezd új barátjával, Ethannel. De vajon egy őrült sorozatgyilkos után nyomoznak vagy egy emberfeletti lényt hajszolnak? És ki is igazából Az ördög ügyvédje?