Drogkultúra, mint sorsprofil

Jómúltkor újra három filmben jelöltem meg egy mára kivirágzott, de a kilencvenes években még dúsan családanyai teendőkkel foglalatoskodó hölgy számára a kilencvenes évek rock and roll feelingjét: Ponyvaregény, Született gyilkosok, Trainspotting. És még azt is hozzátettem, hogy aki nem látta ezeket a filmeket, az nemigen érthette akkor, hogy mi is történik a fiatalokkal. Varga Bence Köd előttem köd utánam című új regénye is pont ebbe az időszakba kalauzolja el az olvasót, egy, a rendszerváltás utáni években működő drogdíler kalandjairól olvashatunk sok mindent.

És rögtön itt a másik, igaz laikus, de mégis logikus kérdés: feltétlenül összefügg mindennel a drog, a drogkultúra, ami a kilencvenes éveket jelenti? A válasz nem mindenki számára elfogadható, de aki abban az időszakban volt huszon- és harminoncéves, vagy rendőr, vagy addiktológus, vagy mozigépész vagy alter-rock klub tulajdonos, az azt mondja: igen! A drogkultúra, mint olyan, szubkulturális térnyerése körülbelül a Terry Gilliam által rendezett, Félelem és reszketés Las Vegasban című film hazai népszerűvé válásával lett egy időben aktív. Vagyis a kilencvenes évek végén. 
Az 1974-es születésű Varga Bence, aki nem mellesleg Amszterdamban és a Távol-Keleten is élt, dolgozott évekig, jó érzékkel, remek jellemábrázoló képességgel, mondhatni, pszichoanalitikusi alapossággal építi fel regénye főhősét, beszéli el egy vidéki kisvárosban élő drogdíler mindennapjait. Nem generációs hitvallás, hanem inkább korrajz a Köd előttem köd utánam című regény. A történetben minden tipikus és kevésbé ismert részlet megjelenik, amit akár a fent említett filmklasszikusokból vagy akár a Kékfényből ismerhet a hazai közönség. A tanulság persze valami olyasmi lehetne, hogy nem kötelező drogdílernek lenni, de egy bizonyos időszakban, egy bizonyos korosztálynak minden addiginál nagyobb kísértést jelentett egy új sorsprofillal való azonosulás. Drogot fogyasztani, drogot árulni bűncselekmény, de Magyarországon a rendszerváltás utáni első években ez inkább amolyan lázadásnak, a partyzás kultusza rangos velejárójának tűnt. Egészen az ezredforduló utáni, kijózanodást hozó, durván realisztikus évekig…