Új elnöke van a könyveseknek!

Mint azt korábban megírtuk, a lemondott Keresztury Tibor utódjáról a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének májusi taggyűlése hivatott dönteni. Nos, a 2017. április 18-án közös megegyezéssel távozott igazgató helyére most meg is választották az utódot. Ismét egy sikeres, népszerű író, Péterfy Gergely áll a könyvesek élére. 

Hogy Péterfy szerencsésebb kézzel tud-e majd hozzányúlni a könyvesek ügyes-bajos dolgaihoz, mint elődje, azt ma még nehéz megítélni. Mindenesetre érdemes felidézni, hogy a könyves szakmában óriási feszültségek halmozódtak föl. 
Az aktuálisan legnagyobb problémát az jelenti, hogy a hazai a könyvpiac egyik legnagyobb szereplője, az Alexandra áruházlánc úgy omlott össze, hogy hagyott maga mögött jó három milliárd forintnyi tartozást. Néhány évvel ezelőtt azonban már jól látszott, hogy rendkívül nagy bajok vannak a Matyi-birodalomban, s akkor nem utolsó sorban az MKKE támogatásának köszönhetően tudott pár évet még túlélni a cégcsoport. 
A MKKE az könyves kereskedőház csődjével semmit nem tudott kezdeni, ezért öt hazai könyvkiadó megalakította a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetségét, az MKÉSZ-t, amely egyéb kezdeményezések mellett pertársaságot is alapított, hogy visszaszerezzék a csődbe ment könyvhálózattól az eladott könyvek után járó jutalékot.
Ezt az örökséget kell majd kezelnie a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése ma délelőtt megválasztott új elnökének, a József Attila-díjas író, forgatókönyvíró, szerkesztő, egyetemi tanár Péterfy Gergelynek.
Kívánunk neki sok sikert!