A minap került a kezembe az az Arisztokraták második kötete, s bevallaom igencsak izgalmas olvasmány. Többek között azt is megtudhatjuk a könyvből, hogy mit kért gróf Markovits Kálmán olimpiai bajnok vízilbdázó Rákosi Mátyás kommunista pártvezértől? Aztán miért vállalt hullamosást Párizsban gróf Nádasdy Borbála? Milyen terve volt Istennek Borbón Alessandro királyi herceggel? Hogyan veszett nyoma báró Atzél Edének? Miért robbantott teherautót Odescalchi Pál herceg? Miért lett volna jobb báró Jeszenszky Antalnak, ha nem születik arisztokratának? Hogyan lett az ékszertervező Kornis grófból mezőgazdasági vállalkozó? Mi köze báró Riedel Miklósnak a belső villámképződéshez? Miért jelent meg egy sebéhez kapó vörös róka Bolza gróf lelki szemei előtt? Hogyan varrták Puchmer báróék nyakába az aradi vértanúkat? Miről híresek a Jankovich-Bésán grófok Dél-Afrikában? Miért vállalt hét gyereket Serényi Marianna grófnő? 

A sok autentikus történetet itt én is megtoldom egyel, bár lehet, hogy az eredetiséghez – mármint a történetben szereplő arisztokrata eredetiségéhez – némi kétely tapadhat. No, mindegy. Erdélyi barátom édesanyja mesélte hajdanán, még az ancien régime-ben, kedves, édes matróna, Zsófi néni. Koldusszegények voltak, a borzasztóan hangzó Tirgu Muresben éltek, szóval Marosvásárhelyen, de a vendégek kedvéért mindig kitettek magukért, akkor is, ha utána napokig üres levesen éltek. 
Még a nagy háború előtt – akkor is idegen hatalom volt Erdélyben – járt hozzájuk egy román ariszokrata, bizonyos Leon Topol, aki azt állította magáról, hogy Cantacuzene hercegnő törvénytelen fia. 
Így mesélte Zsófi néni: No, most, Leon Topol, Cantacuzene törvénytelen fia, ahogy azt a román előkelők tették, keménykalapot hordott, az arcát púderozta, talán még a száját is pirosította egy kicsit, s hogy renyhe pocakját elrejtse a külvilág elől fűzőt is hordott. Előkelő – ahogyan az egy román arisztokratához illik – hanghordozással fűzte szavait, kissé selypített és reménytelenül udvarolt Zsófi néninek. 
Egy idő után, de főképp Leon Topol, Canatcuzene hercegnő törvénytelen fiának látogatásait követően, azt vették észre, hogy – az időjárástól függően – rendre sáros, vagy éppen homokos lett a kerti árnyékszék mindig patyolattiszta deszkája. 
Az egyik délután a román arisztokrata sűrű elnézést kérve – oh pardon, oh pardon – kiment oda, ahová a király is gyalog jár. 
Telt, múlt az idő, s minden megvilágosodott. Erős szél fújt, hirtelen kivágódott az árnyékszék ajtaja és ott guggolt rémülten a deszkán, cipőben, lehúzott gatyával Leon Topol, Cantacuzene hercegnő törvénytelen fia.