Jason Bourne nőként

Tulajdonképpen Jason Bourne női változatával, egy egykori titkosügynök-nővel érkezik hamarosan a Twilight Saga és a Burok szerzőjének, Stephenie Meyernek az újabb kötete. A vegyész ismét a felnőtt korosztályt célozza meg.

A bővített kiadású Burok és a különleges, pontosabban kissé kifordított Twilight kötet után, újabb regénnyel jelentkezik Stephenie Meyer. A szerző ezúttal egy thrillerrel, illetve egy kemény, de mégis elragadó főhősnővel érkezik hamarosan a magyar könyvesboltokba is. Nem titkoltan Jason Bourne ihlette meg Meyert a történetben, egy nyilatkozatában ezt meg is erősítette. Mint kifejtette: a megszállott rajongása Jason Bourne illetve a Bourne örökség főhőse, Aaron Cross iránt, és a romantikus érzékenységének a szerelemgyereke A vegyész.
A regény főhőse az egykori titkosügynök-nő, aki menekülés közben elsősorban az agyát használja. Ráadásul nem más indított ellene hajtóvadászatot, mint az Egyesült Államok kormánya. A nagy menekülés, folyamatos életveszély és bujkálás közben azonban – ahogy Stephenie Meyertől megszokhattuk – a szerelem sem hiányozhat a történetből.
A főhősünk természetesen korábban az amerikai kormánynak dolgozott, mint szakmája egyik legkiválóbb tehetsége. Mivel számos titkot tudott, így idővel már inkább kockázati tényezővé vált. Emiatt kell most folyamatosan menekülnie, miközben állandóan megváltoztatja a nevét.
Korábbi felettese azonban kiutat ajánl neki. Természetesen el kell vállalnia egy utolsó ügyet. Igaz, ezáltal olyan információhoz jut, aminek köszönhetően csak még veszélyesebb helyzetbe kerül. Élete legkeményebb harca során szeret azonban bele egy férfiba, aki miatt jelentősen romlanak túlélési esélyei. Amikor pedig kezdenek elfogyni lehetőségei, kénytelen úgy használni a különleges képességeit, ahogy a legszörnyűbb álmaiban sem képzelte volna…
Lev Grossman, A varázslók-trilógia szerzője szerint Meyer mesterien teszi kíváncsivá olvasóit, tartja fent a feszültséget, és adagolja az információt. Az emberek pedig nemcsak olvasni akarják a könyveit, hanem egyenesen bennük akarnak élni. Hogy ez A vegyészre is jellemző-e, az majd novemberben kiderül.