Gazdagok klasszikus pokoljárása

Újra kiadták Magyarországon Anthony Burgess Egy tenyér, ha csattan című regényét. A korszakalkotó műnek több értelmezése és vetülete is van, egyesek szerint a Gépnarancs írója ezzel a regényével új műfajt teremtett, egy olyat, mely a huszadik század fogyasztói társadalmának kritikai vonalát jelenti. Mások úgy vélik, hogy Burgess az alapvető emberi tulajdonságokat tűzi ebben a művében is vitriolos tintában ázó tollhegyre. Akár így, akár úgy, a kötet megkerülhetetlen.

Remélem, nem fojtanak a La Manche csatornába, ha azt mondom, hogy az angol irodalom valahol nem éppen az élvonalban van a világirodalmat tekintve. Éppen ezért értékelődik fel oly nagyon az pár klasszikus szerző, akik a szigetországban élt, alkotott, vagy akár most is ezt teszi. Ilyen Anthony Burgess is, akit leginkább a Stanley Kubrick rendező által filmre vitt Gépnarancs című regénye okán ismernek, de az 1961-es születésű az Egy tenyér ha csattan is fontos műve. Vajon idősszerűsége miatt került-e újra a hazai könyvesboltok polcaira idén a kötet? Vagy valami más apropó van a háttérben? (Talán lejárnak a kiadói jogok…)
Mindenesetre nem érdemes károgni, Burgess ezen alkotása stílusteremtő és korszakalkotó, ahogy arról már számos módon írtak, véleményeztek, elemeztek. Az aktuális kiadói ajánló is így fogalmaz: „Anthony Burgess, a Gépnarancs világhírű írója mindenekelőtt nyelvművész volt. Először 1961-ben, álnéven kiadott regénye, az Egy tenyér ha csattan is stílusbravúr: tökéletes beleéléssel jeleníti meg az étel- és eszmekonzerveken élő kisember tévéreklámok és képes magazinok sugalmazta gondolatvilágát és szófűzését. Ez azonban csak eszköz: látószög, amelyből nézve a banális szereplők banális története keserű és alapos, mindamellett pokolian mulatságos szatírává kerekedik.”
A regény kifejezetten izgalmas, fantáziadús és meglepő fordulatokkal teli. Lényegében arról szól, hogy a főhős, Howard különleges „agyfényképezés” álnevű módszerével páratlan memóriát birtokol, amit egy televíziós vetélkedő gigantikus pénznyereményének megszerzésére használ fel. Az átlagos életet élő brit házaspár, különleges képességű Howard és narrátori szerepet kapott neje, Janet a hatalmas pénz birtokában elhatározzák, hogy munkásokból nem válnak kapitalistákká, csupán költekező milliomosokká. Az addig szürke életüket tehát felváltják valami egészen másra, egy Föld körüli utazással, csillogó szállodákban, pazar partykban, egzotikus utazásokban való részvételre. A feneketlen luxus persze mindkettőjüket kiforgatja jellemükből, és valami egészen különös és frivol személyiségtorzulást okoz náluk, a vég szinte kódolva van a végtelen földi javakban dúskáló, egyre arrogánsabb Howardékban.
Burgess tehát több, mint ötven éve feladta a leckét, íme, a világ által diktált cél, a feltételek nélküli meggazdagodás mindent felemészthet, olyannyira, hogy a józanok előtt egyértelmű a bukás.