Ez bejött!

Neves irodalmárokhoz kötődő tárgyakat láthatnak az érdeklődők a Petőfi Irodalmi Múzeum december 16-án nyíló Ez bejött! című kiállításán, amely az intézmény által az elmúlt évtizedben összegyűjtött szerzeményeiből nyújt válogatást.

A kiállítás a nagyközönség által korábban nem látott tárgyakon keresztül enged bepillantást az olvasmányokból, filmekből, színházból és az iskolából ismert szerzők mindennapos életébe, így például látható lesz Petőfi Sándor pénztárcája, amelyet felesége, Szendrey Júlia hímzett, Arany János faliórája, József Attila széke és Kaffka Margit íróasztala is.
Emellett az intézmény kézirattárába, könyvtárába, művészeti tárába és a médiatárába került anyagokból a kiállításon láthatóak lesznek Berzsenyi Dániel, Csáth Géza, Móricz Zsigmond, Németh László, Lányi Sarolta, Faludy György, Szilágyi Domokos és az Újholdas szerzők kéziratai, valamint bemutatják az elmúlt év legfontosabb szerzeményét, a Radnóti Miklósné hagyatékából vásárolt képek és kéziratok együttesét is.
Szintén megtekinthetőek lesznek a Kosztolányi Dezső félbe fűrészelt könyvespolcán újra helyet találó, saját könyvtárából származó kötetei, valamint számos írói portré és művészi illusztráció. A látogatók böngészhetnek majd a PIM fotógyűjteményének és dedikált köteteinek ritka darabjai között, emellett meghallgathatják az intézmény irodalmi interjúit is.
A múzeum a kiállítással nem csupán számvetést kíván készíteni az elmúlt évek muzeológiai háttérmunkájáról, hanem egyúttal szeretnék ráirányítani a figyelmet arra is, hogy a közönség elé kerülő, vizuálisan megkomponált tárlatok válogatott anyaga mögött milyen hatalmas gyűjtemény húzódik meg.
A tárlat részeként a PIM munkatársai a tárgyak megszerzésének néha kalandos menetéről mesélnek, és rendhagyó módon lehetőség lesz a raktárak megtekintésére, a restaurálás körülményeinek megismerésére is. A múzeum kisfilmek segítségével is igyekszik majd megszólítani a látogatókat, mesélve a kiállításhoz vezető összetett munkafolyamatokról.
A tárlatot december 16-án Varga Benedek, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója nyitja meg, köszöntőt mond Rétvári Bence parlamenti államtitkár.