Csütörtökön nyit Európa legnagyobb könyvesboltja

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egyebek mellett abban különbözik a külföldi könyvvásároktól, hogy a kiállított könyveket a magyar standok mindegyikénél meg lehet vásárolni. Az egységesen 500 forintos fesztiváli belépőjegy névértékben levásárolható. A könyvbarátoknak lesz mire költeni, hisz a Millenáris a rendezvény négy napja alatt Európa legnagyobb könyvesboltjaként üzemel.

A XXII. Budapesti Nemzetközi könyvfesztivált Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitja meg április 23-án, csütörtökön, 15.00 órakor a Millenáris Teátrumban. Az ünnepélyes megnyitót pódiumbeszélgetés követi a Könyvfesztivál díszvendégével, Jonathan Franzennel. A beszélgetőtárs: Winkler Nóra lesz. A nyitó rendezvény záróeseményeként Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Budapest Nagydíjat Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest humán területért felelős főpolgármester-helyettese és Kocsis András Sándor, az MKKE elnöke adja át Jonathan Franzennek. Laudációt mond: Háy János.
Az ünnepélyes megnyitót követően, illetve a következő napokban érdemes körüljárni a Millenáris kiállítóterét, ahol több mint harminc ország állít standot, küldi el szerzőit Budapestre. Idén több mint négyszáz, pontosan 413 program közül választhatnak a Millenárisra kilátogatók, félszáz kiváló külföldi íróval, s félezer hazai és határon túli magyar íróval, tudóssal, művésszel találkozhatnak a rajongók. A fesztivált végigkísérik a társművészetek produkciói. A legnevesebb művészkönyv-alkotók, a legjobb magyar könyvillusztrátorok állítanak ki, lesznek koncertek, filmvetítés, könyvbemutatóhoz kapcsolódó kosztümös bajvívás, s több színházi előadás is.
A Gyermek(b)irodalomban lesz közös mesemondás, bábelőadás, koncert és közös éneklés, felolvasó- és papírszínház, játszóház, gyermekfoglalkoztató, s több vetélkedő – és persze könyvbemutató, valamint dedikálás.

A fesztiválra időzítetten több száz könyvújdonság jelenik meg, s az érdeklődők tájékoztatását segítendő újdonságkatalógus is várja a könyvbarátokat.