Nyelvünk magányos csillag

A 2013-as washingtoni Smithsonian Folklife Festival (SFF) rendkívül sikeres magyar programját mutatja be Fülemile Ágnes Magyar Örökség Washingtonban című kötete. A rendkívül igényes és kifejezetten szép kiadvány legnagyobb erénye, hogy informatívan tájékoztat arról a hatalmas munkáról, minek eredményeként 1,2 millió amerikai élvezte, tanulta a magyar népművészetet, mesterségeket, táncot, zenét. A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint így jellemezte a budapesti bemutatón Hatos Pál főigazgató az általa vezetett Balassi Intézet és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) által kiadott albumot.

Amint a főigazgató fogalmazott, „nyelvünk magányos csillag": akik nem tudnak magyarul, azokat hidegen hagyja, éppen ezért hallatlanul fontos, hogy a külföldiek a magyar műveltség olyan elemeit is megismerjék, amelyek nem kötődnek a szóbeliséghez.
Hatos Pál elmondása szerint az elmúlt négy évben a kormányzat kiemelt figyelmet fordított a kultúrára és ennek külföldi megjelenítésére, ennek a „fénypontja" az SFF-en, a világ leglátogatottabb kulturális fesztiválján való magyar részvétel volt.
Balogh Balázs, az MTA BTK főigazgató-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy a fesztivál sikeréhez hozzájárult: Magyarország komoly „népművészeti hatalom" – írta az MTI.
Fülemile Ágnes néprajzkutató, a fesztivál magyar programjának társkurátora elmondta: szerzőként fontos szempont volt számára első kézből dokumentálni azokat a szakmai szempontokat, amelyeket szerettek volna megmutatni az amerikai közönségnek. Talán soha nem látott összefogás valósult meg a kormányzati, diplomáciai szervek és a tudomány fórumai, a népművészet művelői között, de az amerikai magyarság szervezetei, népművész műhelyeinek közreműködése is fontos volt – idézte fel a közös munkát.
Cseh Fruzsina, a kötet lektora kiemelte: az album magyar és angol nyelven, 208 oldalon, 275 színes képpel dokumentálja minden részletre kiterjedően a 2013. június 26. és július 7. között megrendezett Smithsonian Folklife Festival magyar programját. A kiadvány nem pusztán az adatok és a szervezési munkálatok felsorolása, hanem annál jóval több: az emlékezetes momentumok felidézése teszi olvasmányossá – a méltatta a kötetet Cseh Fruzsina.