Archív cikkek 2017 Augusztus (89)

2017. augusztus 30.

Jókai Anna szalon lesz az Iskola utcában

Olyan találkozóhelyet képzeltek el, ahová az emberek betérhetnek délutánonként és mint annak idején a szalonokban, eltölthetnek néhány kellemes órát, jó közösségben, meghitt szép környezetben

2017. augusztus 30.

A félelem bizarr képei

Szorongás, paranoia, magány, félelmek apokalipszise

2017. augusztus 29.

Átfogó iskolafejlesztési program indul

A térségben Lengyelországgal együtt Magyarország költi a legtöbbet oktatásra

2017. augusztus 29.

Türelmet tanulunk

Olvasás közben a kicsik magukra ismerhetnek, és elkezdődhet felnőtt és gyerek között egy párbeszéd, ami talán mindannyiukat egy kis türelemre taníthatja

2017. augusztus 29.

Utolérte a halál a láncfűrészest

Hooper főiskolai tanár volt, mielőtt a láncfűrészes horrorral betört volna a filmes élvonalba

Egypercesek

Luther képkockák

Luther képkockák

Rajzfilmsorozat és képregény a reformáció szellemi atyjáról

Egy örökség méltó megőrzése

Nyilvánosan is elérhető a László Gyula Digitális Archívum

Lapáton

A doppingügyek soha nem fekete-fehérek, mindig emberi drámák állnak egy-egy eset mögött

A bakancslista ezer arca

Az Északi-sarktól a Déli-sarkig tart az ezer állomásos út

Unod a mesét? Kiabálj!

A kötetben minden lehetőség megvan a rosszalkodásra

Feliratkozás a hírlevélre

Email